2013. 05 15. 16.29 A Manchester United újdonsült menedzsere, David Moyes úgy véli, hogy a Manchester City túlságosan is szigorú volt vezetőedzőjével, Roberto Mancinivel, miután az olasz szakembert a visszafogottabbra sikerült szezon után, a korábban megnyert trófeák ellenére menesztették.
2013. 05 13. 19.51 A tegnapi nap két győri élsportoló számára a sportteljesítményen túl is különleges napnak bizonyult: az Vincze Ottó volt válogatott labdarúgó éppen a bajnoki címet jelentő mérkőzés során kérte meg friss BL-győztesként jelen lévő kedvese: Görbicz Anita kezét.
Nagyon sokszor hallom a szülőktől azt a panaszt, hogy gyermekük az otthoni gyakorlások és kikérdezések ellenére is gyengén teljesít az iskolában, s hiába a szülői segítség, magyarázat, folyamatos kudarcok érik a tanulásban.
Az Eb-részvétel már biztos, vasárnap pedig a csoportelsőségért lépett pályára a magyar junior válogatott a vendéglátó csehek ellen. A selejtező utolsó mérkőzésén Izrael és Ukrajna találkozik egymással.
Gyurátz Réka: világ eddigi legjobbja / Pars Krisztián: 78,44 m
Szombaton, a budapesti Dobófészernél megtartott ifi VB első válogató versenyen, a 3 kg-os szerrel elért 73,44 méteres dobásával, a világ eddigi legjobb eredményét, új magyar csúcsot ért el a kalapácsvető Gyurátz Réka/ 96. Második helyen végzett klubtársa, a szintén a Dobó SE-ben sportoló Völgyi Helga/ 96 is jó teljesítményt nyújtott: 72,33 m.A szerdán, Szombathelyen lebonyolított dobóversenyen Pars Krisztián 78,44 méterrel nyerte a kalapácsvetést, Németh Kristóf előtt/ 74,72 m. (infó)
A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) pénteki döntése értelmében három év múlva Franciaország és Németország közösen rendezheti a világbajnokságot, a két helyszín Párizs, illetve Köln lesz.
Kedden 17 mérkőzéssel folytatódik a 2014-es brazíliai labdarúgó-világbajnokság európai selejtezősorozata, melynek I csoportjában a világ- és Európa-bajnok spanyolok - akik meglepetésre nem bírtak pénteken a finnekkel (1-1) - csak úgy szerezhetik vissza az éllovas pozíciót, ha nyernek Franciaországban.
Kecskeméten rendezte meg soron következő profi boksz gáláját a Ferobox Event csapata a Messzi István Sportcsarnokban. Az izgalmas sporteseményt a létesítmény telt házas közönsége mellett a Sport 1 Televízió nézői is élőben nézhették.
A tegnapi nap két győri élsportoló számára a sportteljesítményen túl is különleges napnak bizonyult: az Vincze Ottó volt válogatott labdarúgó éppen a bajnoki címet jelentő mérkőzés során kérte meg friss BL-győztesként jelen lévő kedvese: Görbicz Anita kezét.
A februárban ideiglenesen megbízott szerb Nenad Lalovicot választották meg szombaton a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) elnökének a szervezet rendkívüli moszkvai közgyűlésén, melyen szabályváltoztatásokról is döntöttek.
A Fővárosi Önkormányzat 60 millió forinttal támogatja az április és szeptember között Budapesten sorra kerülő nyolc világversenyt, amelyek között négy világbajnokság és két Európa-bajnokság szerepel.
2013. 05. 19. 11.52 Az Eb-részvétel már biztos, vasárnap pedig a csoportelsőségért lépett pályára a magyar junior váloga... 2013. 05. 19. 11.52 Csalóka lesz a mai nap! Délelőtt és délután is kellemes nyári idő várható. Délután azonban egy hideg... 2013. 05. 19. 11.52 Két mérkőzéssel zárul az OTP Bank Liga 28. fordulója. Diósgyőrben a KTE, a Bozsik Stadionban a már b... 2013. 05. 19. 11.52 CR7 a 2012/2013-as szezonban 55-ször lépett pályára tétmérkőzéseken s ezeken 55 gólt szerzett! 2013. 05. 19. 11.52 "Az én kisfiam még egyszer sem aludta át az éjszakát" - panaszolja az egyik kismama a játszótéren,...