Kedden Ferihegyen több ezren fogadták Talmácsi Gábort, a motorsport történetének első magyar világbajnokát.
A világbajnok köszöntötte a drukkereket, és elmondta: nem ő egyedül a világbajnok, hanem a dicsőség az egész csapatot illeti.
A zászlóerdőt felhúzó közönség ezután elénekelte a himnuszt.
Talmácsi Gábor ezt követően a Kempinski szállóba hajtott, ahol találkozott a média képviselőivel. A szállóig vezető úton motoros rendőrök vezették fel a karavánt, a menet végéhez több szurkoló is csatlakozott.
Schmitt Pál gratuláló levele után, Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke 172 olimpiai bajnok nevében köszöntötte Talmácsi Gábort, a világbajnoki cím elnyerése alkalmából…
A levél teljes szövege…
T.
Talmácsi Gábor világbajnok urnak
Kedves Talma !
Engedd meg, hogy sok szeretettel és őszinte barátsággal köszöntsünk abból az alkalomból, hogy csatlakoztál a bajnokok táborához. Igazán sajnáljuk, hogy az ókorban a technika még csak az első gyerekcipőknél sem járt, s igy a derék Coubertin báró az olimpiák felújítása során nem is gondolhatott a technikai sportok, a motorkerékpározás versenyeinek megrendezésére.
Sajnáljuk, hiszen világraszoló sikeredet Pekingben is megismételhetted volna a magyar sportkedvelők, az olimpiabarátok nagy-nagy örömére.
De igy is bajnok lettél, igazi bajnok vagy. Példát mutattál küzdeniakarásból, felkészültségből, elszántszántságból, sportszerüségből a pekingi olimpiára készülő ifjú társaidnak, utódainknak.
Köszönjük Talma!…
További sok sikert, újabb győzelmeket a magad dicsőségére, mindannyiunk őszinte örömére…
Baráti üdvözlettel 172 magyar olimpiai bajnok nevében