It’s Showtime: S. Kovács Ádám a ringben!
Az utolsó pillanatokra tartogatták az It’s Showtime Gála szervezői, a rendezvény egyik nagy durranását. S.Kovács Ádám Világjátékok győztes, 2X VB…
Az utolsó pillanatokra tartogatták az It’s Showtime Gála szervezői, a rendezvény egyik nagy durranását. S.Kovács Ádám Világjátékok győztes, 2X VB…
Lónay Hajnalka bronzérmet szerzett gerendán Bukarestben, a tornászok román nemzetközi versenyén, ráadásul összetettben és több szeren is épphogy nem lett…
Az Európai Bizottság sporttal kapcsolatos politikai tevékenységéről és az európai sportélet lehetséges irányairól hallgatnak előadást Brüsszelben magyar sportvezetőnők – tudtuk…
Öt hónapos kihagyás után tér vissza Robin van Persie, az Arsenal labdarúgócsapatának holland válogatott támadója, aki szerdán, a Tottenham elleni…
Babos Ádám remekelt a férfi tornászok portugál nemzetközi versenyén Portóban, ahol megnyerte a viadalt, a másik magyar induló, Wágner Levente…
A negyedik helyen kiemelt Marin Cilic és a hatodikon rangsorolt Fernando Verdasco magabiztos játékkal jutott kedden a nyolcaddöntőbe a 2,5…
Pénteken a Szent István-bazilika altemplomában helyezik örök nyugalomra a múlt pénteken elhunyt Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgót. A családnak…
Azzal, hogy a Szeged a Vodafone férfi vízilabda ob I alapszakaszának utolsó rangadóján, hétfő este 5-4-re legyőzte a címvédő Vasast,…
Okada Takesi, a június 11-én kezdődő dél-afrikai világbajnokságra készülő japán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya elő kívánja írni játékosainak, hogy a torna…
Jaime Lissavetzky spanyol sportminiszter kedd délután tárgyal az elmaradt fizetésekről az országban játszó profi futballistákat tömörítő szervezettel (AFE), hogy elkerüljék…
Carlos Tévez, a Manchester City argentin futballistája rossz döntésnek tartja, hogy a vezetők decemberben menesztették Mark Hughest az együttes éléről,…
Ismét megsérült Andrés Iniesta, az FC Barcelona spanyol válogatott labdarúgója, akire ezúttal vélhetően egyhónapos kényszerpihenő vár. A 25 éves…
Legalább a 2012-es londoni nyári játékokig folytatja pályafutását Alain Bernard, a 100 méteres gyorsúszás pekingi olimpiai bajnoka. "Döntöttem. Sokat…
Javier Aguirre, a nyári, dél-afrikai világbajnokságra készülő mexikói labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jelenlegi keretben van az ország történetének legjobb…
Óriási a jelentősége a júniusi, szlovénok elleni világbajnoki selejtezőt illetően a péntektől vasárnapig tartó férfi kézilabda Pannon Kupának Mocsai Lajos,…
A háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor a nyártól edzőként segíti Kemény Dénes munkáját – adta tudtul kedden a www.vlv.hu, a…
Martín Palermo a Boca Juniors történetének legeredményesebb futballistája: a támadó hétfőn kétszer is kapuba talált az Arsenal elleni argentin bajnokin,…
Kobe Bryant, a címvédő Los Angeles Lakers sztárja kisebb sérülés miatt kihagyja csapata utolsó két alapszakasz-mérkőzését az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban…
Könnyedén jutott be a legjobb 32 közé a kilencedik helyen kiemelt spanyol Juan Carlos Ferrero a 2,5 millió euró összdíjazású…
A Toronto Raptors megőrizte esélyét a rájátszásba kerülésre azzal, hogy az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján 111-97-re nyert vendégként…