Jó úton járnak
„Jó úton járunk, bár még korántsem végeztük el az összes munkát” – mondta Turán Frigyes az idénynyitó Eger-rali céljában, ami…
„Jó úton járunk, bár még korántsem végeztük el az összes munkát” – mondta Turán Frigyes az idénynyitó Eger-rali céljában, ami…
Mosonszolnokon, a helyi sportcsarnokban rendezték meg a Magyar Kick-box Szakszövetség 2010 évi felnőtt semi-contact országos bajnokságának ranglista fordulóját. Az egyéni…
Gurisatti Gyula a második helyen végzett a lengyelországi Szczecinben rendezett parasportlövő Világkupa-versenyen a légpisztolyosok 60 lövéses számában. A Magyar…
Vádat emeltek ittas vezetésért Paul Gascoigne korábbi angol válogatott futballista ellen. A 2005-ös visszavonulása óta sorozatos botrányaival "jelentkező", 42…
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ellenőrei a bejárások után, 76 nappal a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt mind a tíz stadiont…
A tradicionális karate művelőit összefogó világszervezet, a WTKA budapesti Európa Kupáján, egyben nemzetközi bajnokságán összesen hét súlycsoportban született magyar elsőség….
Szinte minden a Manchester United mellett szól a Bayern München elleni párharc kezdete előtt, a németek legfőbb reménysége a hazai…
A nemzetközi sajtó egyöntetűen a címvédő Jenson Button győzelméhez vezető kockázatos taktikai húzást, illetve a látványos előzésekkel tarkított, izgalmas versenyt…
Kercsó Árpád lett a vezetőedzője az újonnan megalakult ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémiának, amely nemcsak a meglévő székesfehérvári jégcsarnokban, hanem…
A Bayern München korábbi klasszis játékosa, Franz Beckenbauer Kevin Kuranyi visszatérésében látja a német labdarúgó-válogatott csatárgondjainak megoldását. "A válogatott mindannyiunké…
Kálovics Anikó megnyerte vasárnap a Pozsonyban rendezett nemzetközi futóverseny, a Bratislava Marathon női félmaratoni számát, míg Földingné Nagy Judit a…
Alberto Contador szereplésével nem üzent fő riválisának, Lance Armstrongnak a Korzikán rendezett hétvégi nemzetközi kerékpárosversenyen. A kétszeres Tour de France-győztes…
Hétfőn teljessé vált az április birkózó Európa-bajnokságon szereplő magyar csapat, miután eldőlt, hogy a kötöttfogásúak 60 kilós kategóriájában Komáromi Ede…
A Forma-1-be az idén visszatért hétszeres világbajnok Michael Schumacher továbbra is optimistán tekint a jövőbe annak ellenére, hogy a vasárnapi…
Az Újpest nyerte a női jégkorong-bajnokságot, miután a döntősorozatban 3-1-es összesítéssel jobbnak bizonyult a Ferencvárosnál. A lila-fehérek történetük 15….
Németország nyerte meg a kanadai Swift Currentben rendezett női curling-világbajnokságot, miután a vasárnapi döntőben 8-6-ra legyőzte Skóciát. A vancouveri…
Nem szerződtet külföldi játékost 2016-ig a Debrecen női kézilabdacsapata. Gellén András ügyvezető, a csapat többségi tulajdonosa a klub honlapján…
A svéd Sven-Göran Eriksson vezeti Elefántcsontpart válogatottját a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon. Az ország szövetsége vasárnap este internetes honlapján hozta nyilvánosságra…
Nem hozott meglepetést a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonása: a gyengébben rangsorolt csapatok – amelyek a nyitókörben otthon…
Vasárnap esti sikerével továbbra is a Real Madrid áll az élen a spanyol labdarúgó-bajnokságban. A Barcelona szombati, Mallorca felett…