A Digi Sport TV mégis közvetíti a kosárdöntőt
Hosszas egyeztetések után a pécsi szervezőknek sikerült megállapodniuk a Digi Sport TV-vel, így mégis lesz televíziós közvetítés a női kosárlabda…
Hosszas egyeztetések után a pécsi szervezőknek sikerült megállapodniuk a Digi Sport TV-vel, így mégis lesz televíziós közvetítés a női kosárlabda…
Aligha hoz változást az élcsoportban a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulója, amelyben az első három együttes kivétel nélkül verhető, sőt majdhogynem…
Összesen 37,5 millió jüanért (1,07 milliárd forint) kelt el hat férfi és három női asztaliteniszezőnek a játékjoga a kínai szövetség…
A vancouveri téli játékokról, a 2010-es költségvetésről és a sportágak állami támogatására tett felosztási javaslatról tárgyalt pénteken, idei első rendes…
A négy magyar versenyző közül Heidum Bernadett jutott a legtovább, mégpedig az elődöntőig a Szófiában zajló rövidpályás gyorskorcsolya világbajnokság 1500…
Megtartotta a február 27-i közgyűlést követő első ülését az MLSZ elnöksége. A szövetség vezetésével megbízott alelnök, Nemes Ferenc bevezetőjében elmondta,…
A május 3. és 8. között Tatabányán és Telkiben megrendezésre kerülő Európa-bajnoki elitkörre készülő U19-es válogatottunk játékosai hétfőtől háromnapos összetartáson…
A papírforma szerint a Győr vasárnap legyőzi a nullapontos Leipziget, de már szombaton eldőlhet, hogy a magyar csapat a második…
Március 22-én a félévi vizsgáin túljutó Babos Tímea számára újra elkezdődik a körforgás, a Felix Promotionnel együttműködő legnagyobb magyar tehetség…
Floyd Mayweather Jr. és Shane Mosley egyformán szigorú doppingellenőrzésen esik át, mielőtt Las Vegasban kötelek közé lép egymás ellen. …
A Dab.Docler 3-2 arányú diadalt aratott a Stars elleni elődöntő utolsó összecsapásán, s immár a Fehérvári elleni döntőre készülhet. A…
Újabb állomásához érkezett a Nemzeti Sportszövetség fórumsorozata, melynek keretében polgármesterek ismerhetik meg az NSSZ sportstratégiáját, és eszmét cserélhetnek a sport…
Gera Zoltán csapata, a Fulham a német bajnok VfL Wolfsburggal találkozik a labdarúgó Európa Liga negyeddöntőjében. A pénteki, nyoni…
Fabio Capello azt szeretné, ha David Beckham ott lenne az angol futballválogatottal a dél-afrikai világbajnokságon, még ha sérülése miatt nem…
Az Arsenallal találkozik a címvédő FC Barcelona a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében. A pénteki, nyoni sorsoláson a nyolc között…
Utcai összecsapásban életét vesztette a kolumbiai Independiente Medellin labdarúgócsapatának egyik szurkolója. A 22 éves fiatalember akkor szenvedett halálos sérülést,…
Előzésre készül a második helyen álló AC Milan az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójában, miután a listavezető Internazionalére rendkívül nehéz feladat…
Idén is megrendezésre kerül Soroksáron az elmúlt években már nagy sikert aratott Nyílt Küzdelmi Kupa, ahol minden harcművészeti stílus a…
Carlos Alberto Parreira szerint az általa irányított dél-afrikai válogatott a leggyengébb a nyári világbajnokságon részt vevő afrikai alakulatok közül. …
Pár nappal azután, hogy véglegessé vált, doppingvétség miatt jövő májusig nem versenyezhet Olaszországban, tavalyi teljesítményéért szülővárosában, Murciában elismerésben részesült Alejandro…