BL – Grúz vagy moldovai ellenfele lehet a Videotonnak
Ha a Videoton FC a jövő szerdai visszavágón ledolgozza kétgólos hátrányát az osztrák Sturm Grazzal szemben, és továbbjut, a labdarúgó…
Ha a Videoton FC a jövő szerdai visszavágón ledolgozza kétgólos hátrányát az osztrák Sturm Grazzal szemben, és továbbjut, a labdarúgó…
Harminchat magyar sportoló vesz részt a XI. Nyári Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) – derült ki a delegáció tagjai részére…
A 125 kcm-esek között szereplő Sebestyén Péter a 35. időt érte el a pénteki első szabadedzésen a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei kilencedik…
A szombati sorsolás után vasárnap – magyar idő szerint reggel 9 órakor – kezdődik a kínai Ningbóban a sakk-csapatvilágbajnokság. Az…
Vasárnap Zalaegerszegen rendezik meg a hegyikerékpárosok olimpiai krossz szakágának országos bajnokságát. A Hotel Yachtclub KSE szervezésében sorra kerülő eseményen 21…
Népesnek mondható, összesen 50 fős magyar csapat vesz részt a 14. vizes világbajnokságon, Sanghajban, ahol szombaton rajtolnak el és 31-én…
Bár az önmagában amúgy hatalmas, 2200-as versenyzői létszám nem számít rekordnak, az országok számát illetően világcsúcsot dönt Sanghaj, ahol szombaton…
A 43. Kékszalag Telekom Nagydíj résztvevőit nemcsak a verseny, hanem az extrém időjárási feltételek is kemény erőpróbára késztették. A résztvevők…
Óriási mezőny vág neki a ma kezdődő országos bajnokságnak, amelyet a maty-éri pálya létesítményeinek felújítása miatt ezúttal Szeged helyett Szolnokon…
Megfeszített erővel, folyamatosan mentik a vízi rendőrök és vízi mentők a viharos szélben bajba jutott vitorlásversenyzőket a Balatonon csütörtök este…
Személyi sérülés nem történt, ugyanakkor a csütörtökről péntekre virradó éjjel érkezett hidegfront erős, viharos szele megtépázta a Balatonon zajló 43….
A pénteki, szombati és vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban: július 15., péntek:——————-Sport M17:30 ó: Labdarúgás, DVSC-TEVA – Vasas-Híd, OTP…
Eddig hét esetben 34 embert mentettek ki a balatoni Kékszalag bajnokság vitorlásversenyzői közül az éjszaka megérkező erős szél miatt, s…
Mind a négy magyar férfi tőröző vereséget szenvedett első főtáblás mérkőzésén a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon. A viadal honlapja szerint Mazza…
Litkey Farkas kormányozta Budapest Bank Lisa nyerte a 43. Kékszalag Telekom Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásversenyt. A tavaly negyedik Litkey tizedszer bizonyult…
Igaly Diána a 20., Pongrátz Bianka pedig a 38. helyen végzett a női skeetesek versenyében a maribori koronglövő Világkupán. A…
A Paks 1-1-es döntetlent játszott csütörtökön a norvég Tromsö csapatával a labdarúgó Európa Liga-selejtező 2. fordulójának első, Székesfehérváron rendezett mérkőzésén….
Elhagyta a kétmilliomodik autó a Magyar Suzuki (MSC) esztergomi gyártósorát. A „lángvörös gyöngyház” Suzuki Swiftet Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai…
A győztes Budapest Bank (Lisa) 12 óra 23 perc alatt tette meg a tókerülő verseny távját Balatonfüred, 2011. július 14….
A csütörtöki díjhajtást követően legjobb magyarként Lázár Zoltán ötödik a négyesfogathajtók leghíresebb és legrangosabb versenyén, Aachenben. A másik két magyar…