Cselgáncs Eb – Tóth László: ennyi éremért jöttünk
Boldogan értékelte az isztambuli olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság három éremből álló termését Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke….
Boldogan értékelte az isztambuli olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság három éremből álló termését Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) elnöke….
Elhagyta a kórházat szombat késő este és az észak-olaszországi Pietra Liguréból hazatért monacói otthonába Robert Kubica, a Renault Forma-1-es istálló…
Tizennégy hónapos kényszerszünet után a vasárnap rajtoló müncheni férfi tenisztornán tér vissza Tommy Haas. A német teniszező, akit 2002-ben a…
Bár tíz perccel a vége előtt a Juventus még két góllal vezetett, a vendég Catania kiegyenlített és pontot szerzett Torinóban…
Az U23-asok között harmadik lett Benkó Barbara a dél-afrikai Pietermaritzburgban rendezett idei első hegyikerékpáros Világkupán. A szakági szövetség szombati tájékoztatása…
Az Albacomp saját közönsége előtt 13 ponttal verte szombaton az Atomerőmű együttesét a férfi kosárlabda NB I elődöntős párharcában. Eredmények: elődöntő,…
A TOTÓ 16. heti, 2. fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Internazionale-Lazio………………………… 2-1 1 2. Palermo-Napoli……………………………… 2-1 1 3. Udinese-Parma………………………………. 0-2 2 4. Brescia-Milan………………………………. 0-1 2 5. Juventus-Catania……………………………….
Lovassy Krisztián nyerte a Belgrád-Banja Luka rangos országúti kerékpáros körversenyt. Törzsök Zsolt, a magyar sportági szövetség elnöke szombaton arról tájékoztatta…
Kamuti Jenő,Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke elismerésben részesített egy japán drukkert a Budapesten zajló jégkorong divízió I-es világbajnokság szombati magyar-olasz döntője…
A Magyar Golf Szövetség május közepén ismét megrendezi a sportág nyílt napjait, melyeken az ország több golfpályáján ingyenesen lehet kipróbálni…
A hazai közönség előtt szereplő Julia Görges és a világelső dán Caroline Wozniacki vívja a vasárnapi döntőt a 721 ezer…
A Budapest Honvéd hazai pályán egygólos győzelmet aratott a második helyezett Paks felett a labdarúgó Monicomp Liga 24. fordulójának szombati…
A bajnokságban listavezető Olympique Marseille szombaton megvédte címét a francia Ligakupában, miután a párizsi döntőben Taye Taiwo 80. percben szerzett…
Szombaton csak a Heerenveen tudott pontot szerezni vendégként a holland labdarúgó-bajnokság 32. fordulójában: a Venlo otthonában 2-2-es döntetlen született. A…
Nem sikerült a feljutás a világelitbe a magyar jégkorong-válogatottnak, mivel a hazai rendezésű divízió I-es világbajnokság szombati "döntőjében" hosszabbításban kikapott…
A Csurgó döntetlent ért el Kecskeméten a Budapest Bank férfi kézilabdaliga szombati játéknapján. Eredmények: az 5-8. helyért: Pajor Pálinka-Kecskemét – Csurgó…
A címvédő Budapest Honvéd szombaton 4-1-re legyőzte a görög Panathinaikosz együttesét, ezzel második csoportmérkőzését is megnyerte, így döntős a Felcsúton…
Csaknem teltház fogadta a magyar és az olasz jégkorong-válogatottat már a bemelegítésen a budapesti Papp László Arénában, a divízió I-es…
A Keleti csoportban listavezető Diósgyőr ötgólos győzelmet aratott a vendég Makó felett a labdarúgó NB II 23. fordulójának szombati játéknapján,…
A spanyol jégkorong-válogatott búcsúzott a divízió I-es osztálytól, miután a budapesti világbajnokság zárónapján csak hosszabbításban nyert a dél-koreai csapat ellen….