IFFHS – Xavi volt 2010 legjobb játékmestere
A világbajnok spanyol válogatott és a Barcelona futballistája, Xavi volt 2010 legjobb játékmestere a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet,…
A világbajnok spanyol válogatott és a Barcelona futballistája, Xavi volt 2010 legjobb játékmestere a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet,…
Rudolf Gergely kölcsönben az olasz labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Barihoz került az idény végéig. Az olasz sajtó által már napok óta tényként…
Az idény végéig kölcsönben a Villarreal együttesében folytatja pályafutását Cicinho, az AS Roma brazil labdarúgója. A 30 éves védő pénteken…
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság még az előtt egyeztetne a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel, hogy a FIFA eldönti, pontosan mikor is legyen…
Helyén maradhatott a magyarok ellen júniusban vb-selejtezőt játszó német női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Rainer Osmann annak ellenére, hogy csapata csak…
Megnyitotta kapuit csütörtökön a harmadik éve NB I-ben szereplő, ebben az évben 100 éves kecskeméti labdarúgóklub utánpótlás akadémiája. "Lehetőséget biztosítunk…
Bocsánatot kért Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot bíráló mondataiért a NOB-elnök Jacques Rogge-tól….
Szeptember 1-ig jelentkezhetnek a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) azok a nemzeti ötkarikás szervezetek, amelyek otthont szeretnének adni a 2020-as nyári…
Halálos baleset történt a 32. Dakar-ralin – írta csütörtökön az argentin média. A világ legnehezebb és legnagyobb terepversenyén Eduardo Amor…
Tárgyalásokat kezdeményeznek a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséggel (FIFA) az európai futballklubok képviselői, mert azt szeretnék, ha kevesebb válogatott mérkőzést rendeznének a…
A téli szünet során összesen 57,1 millió euróért adtak el labdarúgókat a német Bundesliga élvonalában szereplő klubok. A piacon eddig…
A Deportivo La Coruna egygólos vereséget szenvedett az Almería vendégeként a labdarúgó Spanyol Király Kupa negyeddöntőjének csütörtöki, első mérkőzésén. …
A Pécs 2010 hazai pályán nagy csatában legyőzte csütörtökön a szlovák Kosicét a női kosárlabda Euroliga kilencedik, utolsó előtti fordulójában,…
A Hoffenheim labdarúgócsapata 2013-ig meghosszabbította Petry Zsolt kapusedző szerződését. A korábbi magyar válogatott hálóőr 2009 óta dolgozik a Bundesligában jelenleg…
A korábbi egy után csütörtökön újabb két pontot levontak a Bologna labdarúgócsapatától a fizetések elmaradása miatt. Az Olasz Labdarúgó Szövetség…
Csütörtök délután szerencsésen megérkezett Svédországba, a férfi kézilabda-világbajnokság helyszínére a magyar válogatott, amely még este edzést tart az Izland elleni…
A Seat Lami-Véd Győr 70-68-ra kikapott a vendég Nantes-tól a női kosárlabda Európa Kupa nyolcaddöntőjének első, csütörtöki mérkőzésén. A visszavágót…
Japán labdarúgó-válogatottja 2-1-re legyőzte csütörtökön Szíriát a Katarban zajló Ázsia Kupa B csoportjának 2. fordulójában. A két továbbjutó helyről az…
Egy újabb tag lemondásával több mint a felére csökkent a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége, ezért az alapszabály értelmében…
Valóságos népünnepély keretében zajlott le Ronaldinho hivatalos bemutatása szerdán Rio de Janeiróban, Brazília legnépszerűbb futballcsapatánál, a Flamengónál, ahová egy évtizednyi…