2012-ben is a kipufogó rendszer lesz a siker kulcsa?

image

Úgy tűnik, hogy a csapatok érdeklődésének a középpontjában az idei szezonban is elsősorban a kipufogó rendszerek állnak, egy jó ötlet pedig futamgyőzelmet, vagy akár még bajnoki címet is érhet.

„Nem tudom, hogy ez-e a kulcs” – nyilatkozta a Sauber csapat mexikói pilótája, Sergio Perez a spanyol Marca-nak. – „De természetesen a kipufogó az a terület, ahol a legnagyobb potenciál van a fejlődésre. Ezért ez az, amire a legnagyobb figyelmet fordítjuk a felkészülésünk alatt.”

A kipufogó-diffúzor rendszerek betiltását követően úgy tűnik, hogy az összes csapat ezen terület optimalizálására fordítja a figyelmét. Ez azonban néhol nem megy zökkenőmentesen. „Az autókat idén nagyon nehéz vezetni” – nyilatkozta a Ferrari csapat kétszeres spanyol világbajnoka, Fernando Alonso.

– „Csak azt tudom mondani, hogy folytatni fogjuk a munkát annak érdekében, hogy Melbourne-re megtaláljuk a legjobb konfigurációt.”

A Marca értesülései szerint például a McLaren csapatnak három különböző kipufogó variációja is van a felkészülési tesztekre, s a Red Bull szintén elsősorban ezen a területen vizsgálódik a 2012-es szezon nyitánya előtt.

Szabó Imre