Idénykezdés csúcsokkal
Orbán Éva a májusi versenyeiről / Honlapok Májusban kétszer is megjavította az általa tartott kalapácsvető országos csúcsot Orbán Éva, a…
Orbán Éva a májusi versenyeiről / Honlapok Májusban kétszer is megjavította az általa tartott kalapácsvető országos csúcsot Orbán Éva, a…
Robinho, a Milan brazil válogatott labdarúgója elmondta, boldog a Milanban de nem zárja ki annak… A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Kamui Kobayashi elárulta: a célja az, hogy jövőre ismét a Formula-1-ben vezethessen. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Éghajlatunkon az emberek körülbelül egyharmada szenved a száraz bőr tüneteitől. Néhány tanács megfogadásával és a helyes bőrápolás szabályainak betartásával azonban…
Egy friss kutatás szerint azok az újszülöttek, akiknek az édesanyja a fogantatás előtti hónapokban valamilyen stresszes eseményen esett át, kisebb…
Első felnőtt szakaszversenyén vett részt Pelikán János, s túlzás lenne azt állítani, hogy ideális körülmények között, mert szinte végig hideg…
Csütörtökön lefújták a Kancsendzönga csúcs közelében május 20-án eltűnt öt hegymászó, köztük Erőss Zsolt és Kiss Péter utáni kutatást –…
Köztudott, Pelé mindvégig azért kardoskodott, hogy Neymar ne hagyja el az FC Santost. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Pályafutása nyolcadik világbajnoki győzelmét aratta Görögországban Jari-Matti Latvala, de először sikerült győznie a VW Polo R WRC-vel. Latvala számára döcögősen…
Ötödik helyen végzett a Marosi Ádám és Gyenesei Leila alkotta vegyes váltó az öttusázók Világkupa-sorozatának oroszországi döntőjében, Nyizsnyij Novgorodban. A…
Elégedett az Európa-bajnoki sorsolással a női junior kézilabda-válogatott szövetségi edzője. Hajdu János honlapunknak elmondta: a nyolc közé kerülés az elsődleges…
Lassan két évtized telt el Ayrton Senna tragikus körülmények között bekövetkezett halála óta. A balesetet követően az FIA úgy döntött,…
Viszonylag gyakori helyszíne a magyar labdarúgó-válogatott hazai mérkőzéseinek Győr. Másképpen: egyetlen más vidéki város sem adott annyi, a fenti kategóriába…
A negatív gondolatok, a negatív energiák számos módon érintenek bennünket és további stresszhez vezetnek. Minél több pozitív érzést sorakoztatunk hát…
A jelentések szerint a városi rivális Inter új edzője, Walter Mazzarri szeretné megszerezni a Milan… A cikk folytatódik..! kattintson ide!
A 2002-es rekordárvíz szintjén, esetleg annál is magasabban tetőzhet a Duna a mostani árhullám során – mondta Bakondi György országos…
Orális szex okozta torokrákját – árulta el Michael Douglas, a Behind the Candelabra című életrajzi dráma sztárja a The Guardian…
Sebastian Vettel nem akar sokáig a Formula-1-ben maradni, maximum 5 évig, persze ha csapatot vált, akkor talán még tovább is…
Mindenképpen növeli a hibalehetőséget vezetés közben a telefonálás! Egy friss kutatás szerint a kihangosítással vagy headsettel történő telefonálás is lényegesen…
Csay Renáta duplázott. A világklasszis maratoni kajakos az egyes után Bara Alexandrával párosban is kiharcolta az indulást az idei Világjátékokra….