Férfi MK: előnyben a PLER
Három góllal győzött idegenben a PLER Mezőkövesden a férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, így a fővárosiaknak jó esélye van…
Három góllal győzött idegenben a PLER Mezőkövesden a férfi Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén, így a fővárosiaknak jó esélye van…
A Veszprém könnyedén nyert Balatonfüreden. Fazekas mellett a saroksérüléssel bajlódó Perics helyett ezúttal is Andorka Gábor kapott lehetőséget, Sesum pedig…
A Veszprém hivatalos honlapja arról számolt be, hogy Marko Vujin, a csapat sérült átlövője kedden ismét elkezdhette az edzéseket. Amennyiben…
A Constanta elleni győztes BL-találkozón hosszú idő után ismét egymásra talált Szegeden a csapat és a közönség, nem csoda, hogy…
Az FTC-Kecskemét mérkőzés nagy részében a Kecskemét vezetett Budapesten, ám másfél perccel a vége előtt Bendó egyenlíthetett volna büntetőből, de…
Nem akármilyen izgalmakat hozott a Csurgó tatabányai vendégjátéka: a hazai csapat megnyugtatónak nem nevezhető két gólos előnnyel fordult a második…
Ahogy arra számítani lehetett, a Veszprém megegyezett a válogatott kézilabdázóval, Laluska Balázzsal. A szegedi nevelésű, jelenleg a szlovén Cimos Koper…
A PLER mezőkövesdi sikere után a visszavágón is győzni tudott, így bekerült a férfi Magyar Kupa elődöntőjébe. A Szeged már…
Miután az Üllői úti sportkomplexumban folyó nagy átalakítás során lebontották az FTC birkózócsarnokát is, a sportág képviselői új, átmeneti otthonban…
A Tatabánya 17 gólos vereséget szenvedett Veszprémben a férfi Magyar Kupa-negyeddöntő első mérkőzésén, így Debre Viktor vezetőedző a szerdai visszavágón…
A Veszprém elleni Magyar Kupa-negyeddöntő visszavágóján kézközépcsont-törést szenvedett a tatabányai Szabó György. A játékost még a meccs napján megműtötték, de…
Szegeden a következő idény költségvetésének meghatározása egyelőre várat magára, ezzel összefüggésben a játékoskeret kialakítására sem kerülhetett még sor. A Tisza-partiak…
Hiába dobta a visszavágó első hét (!) gólját a vendég Csurgó, mégis a Balatonfüred jutott a férfi Magyar Kupa elődöntőjébe….
A férfi bajnokságban a Szeged öt góllal győzni tudott a PLER otthonában, a vendégek két legeredményesebb játékosa Zubai (8 gól)…
A Dunaferr otthonában pályára lépő Veszprém már az első félidőben jelentős előnyt kovácsolt, amit aztán még meg is toldott a…
Megtartották a férfi Magyar Kupa elődöntőinek sorsolását. A döntőbe jutásért a címvédő Veszprém a PLER-rel, míg a Szeged a Balatonfüreddel…
Két nappal a Magyar Kupa-kiesést követően közös megegyezéssel szerződést bontott a Csurgói Kézilabda Klub vezetősége Buday Ferenccel, a csapat vezetőedzőjével….
A Magyar Kézilabda Szövetség keddi helyszínlicitjén eldőlt, hogy Balatonfüred adhat otthon a férfi Magyar Kupa április 9-10-én megrendezésre kerülő négyes…
A már biztos elődöntős Tatabánya számára az alapszakasz harmadik helyének megszerzése az újabb cél, ám ehhez ma nem kerültek közelebb…
Forrás: Talma közösségi oldala – 2013.04.08 Sziasztok! Ma 45 kört teljesítettem és a tapadás is jobb volt a pályán, mint…