Kapust igazolt a Szeged
Amint azt sejteni lehetett, a Szeged együttese leigazolta a francia Dunkerque magyar kapusát, Tatai Pétert. A klub honlapjának közlése szerint…
Amint azt sejteni lehetett, a Szeged együttese leigazolta a francia Dunkerque magyar kapusát, Tatai Pétert. A klub honlapjának közlése szerint…
A szezon végén lejár Liszkai Szilveszter kölcsönszerződése Szegeden, így kérdéses, hogy jövőre melyik csapat kapuját védi a 2013-ig a Veszprémhez…
A Williams F1 Team a 2013-as szezon harmadik versenyére, a Kínai Nagydíjra készül. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
A PLER az első félidő után még három góllal vezetett a Kecskemét ellen, ám a második félidőben jelentősen feljavult a…
A Csurgó szünetben még vezetett a Balatonfüred ellen, ám a folytatásban megfordította a meccset a Sótonyi-csapat. Ezzel igencsak besűrűsödött a…
A Szeged a Tatabánya kétszeri legyőzésével bejutott a bajnoki fináléba, amivel biztossá vált, hogy a csapat a következő szezonban is…
A Tatabánya azzal a feltett szándékkal vág neki a Szeged elleni elődöntőnek, hogy 1-1-re módosítsa a két győzelemig tartó párharc…
A férfi bajnokság elődöntőjének második mérkőzésén a hajráig hátrányban játszó Szeged végül győzni tudott, és Krivokapics, valamint Katzirz nélkül is…
Az első meccshez hasonlóan Dunaújvárosban is szünet után kerekedett ellenfele fölé a Veszprém, és magabiztos sikerével bejutott a bajnoki döntőbe,…
Egyre jobb állapotban vannak a Szeged sérült játékosai: a tatabányai mérkőzésen rosszul lett Marjanac visszatérhetett a Tisza-parti városba, Milorad Krivokapics…
A Szeged honlapjának közlése szerint a szezon végén távozik a csapat edzője, Dragan Djukics, akivel az egyesület nem tudott megegyezni…
Kerekesszékekbe ülve tesztelte a 2016-os riói nyári paralimpia szervezőbizottsága az Antonio Carlos Jobim nemzetközi repülőteret, ahova megérkeznek majd a csapatok…
Kedden eldőlhet, bejut-e a Veszprém a magyar bajnoki döntőbe, ahol a helyüket vasárnap bebiztosító szegediek várnak ellenfélre. A vasárnap Barcelonában…
Levelet írt a Tatabánya férfi kézilabdacsapatának vezetősége Sinka Lászlóhoz, az MKSZ elnökéhez, amelyben sérelmezi a Szeged több játékosának, valamint edzőjének…
Megszerezte első győzelmét a DKSE a rájátszás során, így pontszámban utolérte Gyöngyöst – ezzel együtt mindkét csapattól hatalmas bravúr kellene…
A kesport.hu információi szerint a szezon végén távozik a Kecskemét együttesétől Skaliczki László edző, korábbi férfi szövetségi kapitány. A cikk…
Egyelőre még kérdéses Danijel Andjelkovics hétvégi játéka. A Szeged csapatkapitányának a balatonfüredi kupadöntőn megsérült a válla, a Tatabánya ellni bajnoki…
Mocsai Lajos a Veszprémben kialakult kapushelyzet kapcsán érdeklődésünkre elmondta, hogy mindenki számára az lenne a legfontosabb, ha Perics és Fazekas…
Az első félidő után még a vendég kecskemétiek vezettek, ám a Balatonfüred a folytatásban megfordította a meccset, és ezzel kettőt…
A Veszprém szombati BL-búcsújával kialakult a Budapest Bank Liga döntőjének végleges programja. A három nyert mérkőzésig tartó finálé május 9-én…