Újabb B-siker
Románia után Angolát is legyőzte, mégpedig magabiztosan a magyar B-válogatott a kecskeméti női felkészülési torna zárónapján, így remek eredménnyel, 4…
Románia után Angolát is legyőzte, mégpedig magabiztosan a magyar B-válogatott a kecskeméti női felkészülési torna zárónapján, így remek eredménnyel, 4…
XXIII. Flavin7 – Bükk Kapu Terepshow 2014 A sport különleges lehetőség találkozásokra és önmagunk határainak megismerésére. Mester Bálint (X2S CUBE…
Bernie Ecclestone még nem keveredett ki teljesen a vesztegetési ügyéből azáltal, hogy alkut kötött a bírósággal. Elképzelhető, hogy még mélyebben…
Az angol alacsonyabb osztályú Oldham Athletic együttesének pályagondnokát interjúvolta meg a Sky Sports News. A beszélgetés legizgalmasabb mozzanata az volt,…
A jelenleg a Formula-1 közelében lévő egyetlen amerikai pilóta, Alexander Rossi elmondta, beszélt már a sportba 2016-tól csatlakozó Haas istállóval…
Pár hete, ugye jó hírmondás volt. Ennek értelmében, a Balatoni Hajózási Zrt vitorlás kikötőhely bérleti szerződéssel rendelkező partnerei, az árbocra…
Talán inkább Mici-Mackó, az egyszerűből a bonyolult felé gondolva a dolgokat, közben kedves naívsággal szemlélve a jelenségeket, mint érdekes bogarakat….
A hajnali New Orleans Saints elleni mérkőzesn bemutatkozott a liga első, homoszekszualitását nyíltan fellvállaló játékosa, a St. Louis Rams defensive…
Hajnalban jött a Metamoris 4, mely a rendezvénysorozat történetének egyik legkomolyabb cardjával bírt, a hype pedig adott volt Chael Sonnen és…
A lengyel Agnieszka Radwanska is ott lesz a montreali WTA-torna fináléjában, miután az elődöntőben hatalmas csatában legyőzte Jekatyerina Makarovát. Radwanska…
A svájci Roger Federer lesz Jo-Wilfried Tsonga ellenfele a torontói ATP-torna vasárnapi fináléjában, miután az elődöntőben két szettben győzött a…
Korosztályos válogatottunk a pénteki 2-2-es döntetlen után vasárnap 3-1-es vereséget szenvedett a lettektől. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Egy mérkőzést rendeznek ma az OTP Bank Liga 3. fordulójában. Tomiszlav Szivics Diósgyőrje Artner Tamás Szombathelyi Haladását fogadja. A cikk…
A Magyar Csapat már úton van Nanjingba, a II. Nyári Ifjúsági Olimpiai Játékok helyszínére. A cikk folytatódik..! kattintson ide!
Az egész cardiffi stadion Gareth Bale-ért szurkol majd jövő kedden este. A cikk olvasása a futballista.hu weboldalon.
A Community Shield, azaz az Angol Szuper Kupa kerül középpontba vasárnap. A cikk olvasása a futballista.hu weboldalon.
Miután befejezte aktív játékvezetői pályafutását az angol Howard Webb, kellemes meglepetésben részeltetett. A cikk olvasása a futballista.hu weboldalon.
A Vegyész RC Kazincbarcika mindenben megegyezett Szabó Dáviddal, aki nyolc év után tér vissza nevelőegyütteséhez, így az előttünk álló idényben…
A Fűzővel kifelé! weboldal a héten elindította a mobilalkalmazását amelynek promótálásában az NFL Hungary is részt vesz. Az alkalmazás folyamatosan frissülni fog…
Willy Sagnol fogja irányítani. Amint az várható volt, Diego Contento távozik a Bayern Münchenből. Saját nevelésű játékosunk a Girondins Bordeaux…