
Így trükközik a Mercedes a guminyomással?
A brackley-i F1-es istálló már tavaly is bajba került a szabálytalan guminyomás miatt, az Európa Nagydíjon készített fotók pedig alátámasztják, hogy milyen eszközzel játsszák ki a mérést.
A brackley-i F1-es istálló már tavaly is bajba került a szabálytalan guminyomás miatt, az Európa Nagydíjon készített fotók pedig alátámasztják, hogy milyen eszközzel játsszák ki a mérést.
A kínai nyelv a világon az egyik legnehezebb – ha nem a legnehezebb. Szalay Balázs és Bunkoczi László mégis vállalkozott arra, hogy elsajátítsa az elengedhetetlenül szükséges szavakat, mondatokat és írásjeleket, hiszen a július 8-án rajtoló Silk Way-rali mezőnye az idén átszeli a Góbi sivatagot és Pekingben ér célba, vagyis a most „felcsípett” nyelvtudás nagyon hasznos lehet.
A Formula-1 közegének egyik legelismertebb technikai szakértője szerint javaslataival akár a DRS-t is száműzni lehetne a sportból. Aki hosszú egyenesben előzést akar látni, az meg menjen ki az autópályára.
Újabb DTM-győztese van az Audinak: a fiatal Nico Müller (24) vasárnap megnyerte a DTM-versenyt a Norisringen, majd 24 órán belül „hazai pályán”, vagyis Nürnbergben megszerezte az Audi második győzelmét.
Az M-F Motorsport a Nyirádi Motorsport Centrumban rendezett Rallycross Challenge Europe, FIA Közép-Európai Zóna Trófea, valamint magyar, osztrák, cseh és szlovák bajnoki rallycross futamon bizonyította: lehetetlen nem létezik.
Ha valaki, hát a Red Bull tudja, hogyan kell érdekes betétprogramokat szervezni egy F1-es versenyhétvége köré. Spielbergben több korábbi pilóta, köztük Niki Lauda újjáéleszt egy régi sorozatot.
Ünnepélyes keretek között, sajtótájékoztatón mutatta be a Tatabánya következő szezonbeli igazolásait. Az új játékosok között Franciaországból hazacsábított Eb ezüstérmes kapus, világkupa-győztes, junior világbajnok és szlovák válogatott is szerepel. A nemrég befejeződött szezonban az utolsó előtti, 15. helyen zárt Zantleitner Tamás együttese a férfi Ob I-ben. A szeptemberben kezdődő idényben azonban jelentősen megerősítette keretét a csapat, […]
Az Egyesült Államokban nem lehet csak úgy véletlenszerű helyekre Formula-1-es pályát építeni – oda kell, ahova a turisták egyébként is szívesen mennek, érvel az ország egyik legnépszerűbb versenyzője.
A Napoli lépéseket tett Mattia De Sciglio megszerzéséért. A SportItalia jelentései szerint a Napoli egy…
A monzai Olasz Nagydíj jövője még mindig kérdéses, de az Olasz Autóklub elnöke bízik benne, hogy hamarosan pont kerül az ügy végére, és az F1 még hosszú évekig visszatér a királyi parkba.
Az IndyCar ás a NASCAR körül nem számítanak újdonságnak a női pilóták – elég csak Danica Patrickot említeni -, Lindsay Brewer pedig több annál, mint aminek sokan első ránézésre hiszik.
A svédországi Flyinge Ménes ad otthont az Egyetemista Lovasok Világversenyének. A ’90-es években a Nemzeti Lovarda is helyszíne volt a rendezvénysorozatnak, ahol sorsolt lovakon díjlovaglásban és díjugratásban isversenyeznek a felsőoktatásban tanuló lovasok. Több év kihagyás után Magyarország is indul. Zupán Péter csapatvezető, négy hölgy tanítványával próbál szerencsét a csütörtöktől vasárnapig tartó rendezvényen.
Következik a szezon második Grand Prix-je, ezúttal a Diósgyőri Vár tövében. Hosszú idő után beteljesült az a vágy, hogy Kelet-Magyarországon is lehessen a legmagasabb számokkal versenyt rendezni. Péntektől vasárnapig Miskolcon a Lovagi Tornák Terén, kitűnő talajon, szép környezetben ugrathatnak az ország legjobb díjugratói.
A nyári szezon utolsó rajtengedély vizsgáját rendezik július 1-én a Nemzeti Lovardában, valószínűleg komoly résztvétellel, hiszen legközelebb októberben lesz lehetősége a leendőbeli díjugratóknak a versenyzéshez szükséges rajtengedély vizsgára jelentkezni.
Néhány nap és kezdődik a női junior kézilabda-világbajnokság. Miután kialakult a magyar csapat, megnéztük, kik is azok, akik ifjabb Kiss Szilárd tanítványaival biztosan összecsapnak Moszkvában. reb • Üzbegisztán, Angola, Montenegró, Norvégia, Dánia – ezek a csapatok várnak a magyarokra a vasárnap … Bővebben
Az F1-es kvalifikációk nem igazán kedveznek a Scuderia pilótáinak, Kanada és Baku azonban előrelépést hozott – a csapatnál ezt a formát szeretnék folytatni az Osztrák Nagydíjon is.
A Magyar Vízilabda Szövetség elkészítette a 2016/2017-es szezon versenykiírását. Start szeptember végén tizenhat csapattal. Íme, a lebonyolítás. Hiába nyerte meg az Ob I/b-t az UVSE, nem indulhat az őszi férfi Ob I-es bajnokságban, így bentmaradt a KSI is, mint korábban foglalkoztunk vele, nincs feljutó az első osztályba. A szövetség honlapján megjelent a következő szezon versenykiírása, […]
Elment egy kiváló sportoló, világhírű filmszínész. Nyolcvanhat esztendős korában, június 27-én elhunyt Bud Spencer. Carlo Pedersoli néven ismerte meg a sportszerető világ a gyorsúszóként kétszeres olimpikont, a válogatott vizilabdázóból lett filmsztárt. Több alkalommal játszott az olasz válogatott tagjaként a magyar vizipólócsapattal, innen ered több, mint 50 éves barátsága dr. Kárpáti Györggyel, a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval, a Nemzet Sportolójával, a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének elnökével.
A brazil F1-es pilótát már akkor temették, amikor a Ferrarinál versenyzett, most viszont csak egy kiugró lehetőségre vár – jövője még nem tisztázódott, de elhintette, hogy visszatérhet a Scuderiához.
Ha Stipsicz Bence nem jégkorongozna, akkor mostanság leginkább amiatt izgulna, felveszik-e az orvosi egyetemre. Ahelyett most az észak-amerikai hokikarrierjére készül, amely az USHL-ben kezdődhet, és a hőn áhított NCAA-ban folytatódhat. Pusztai Viola • Mi az álmod? Erre a kérdésre a … Bővebben
Silvio Berlusconi megegyezett a kínaiakkal a Milan 80 százalékának eladásáról – állítja a Repubblica. Úgy…
Az előttünk álló Osztrák Nagydíjra megérkezett a hivatalos időjárás-előrejelzés: a futamra nem várható eső, de az időjárás és az alacsony vasárnapi hőmérséklet így is beleszólhat a hétvége menetébe.