2018-ban új halo jöhet, de mi lesz jövőre?

F1

2016. augusztus 3. szerda, 18:05

Szerző: Dezső Attila, Fotó: DPPI

Bernie Ecclestone, az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa egyetért azzal, hogy 2017-ben még nem vezetik be a halót, de eljátszott a gondolattal, ha mégis így lett volna – vajon kit vonnának felelősségre egy súlyos baleset esetén?

A Stratégiai Csoport döntésének értelmében 2017-ben nem lesz halo, hanem 2018-ra fejlesztenek ki egy biztonságosabb megoldást. Bernie Ecclestone teljes mértékben egyetért a bevezetés elnapolásával, és hozzátette, hogy alternatív verziók sincsenek kizárva. „Mindenképpen foglalkozni fogunk vele. Nem halo lesz a neve, és úgy tekintünk rá, mint ami elölről érkező veszély esetén védi a pilótát.”

Jelenlegi állás szerint a nyári szünet után minden csapat minden pilótája ki fogja próbálni a halót, hiszen eddig csak a Ferrari és a Red Bull szerelte fel autójára a megoldást szabadedzéseken és teszteken. „Azt akarjuk, hogy a jelenlegi megoldást is kipróbálják, aztán pedig megmondják, hogy szeretik-e, vagy sem. Néhány pilóta már megtett vele néhány kört, de úgy vélem, egy egész versenyre szükség van ahhoz, hogy meglássuk, hatékony-e. 2018-ra olyasvalamivel szeretnénk előállni, amely jobban védi a pilótát” – tette hozzá Ecclestone.

A brit kitért arra is, hogy mi történhetne akkor, ha jövőre súlyos baleset történik, és a pilóta a halo miatt sérül meg? „Mi fog történni, ha a halo egy balesetnél beszorítja majd a pilótát? Kié lesz a felelősség? Ha baleset történik, és valaki beszorul az autóba, amely talán be is gyullad, a pilóta meg nem tud kiszállni? Niki (Lauda) tagja a Stratégiai Csoportnak, és erre mutatott rá, hiszen ő az egyetlen, aki tudja, miről beszél.”

Ecclestone elhatárolódott attól, hogy Charlie Whiting felelőssége lenne egy hasonló forgatókönyv. „Charlie a versenyigazgató, ez pedig a Stratégiai Csoport döntése, melyet követően kerül az F1-es Bizottság elé, és azután lesz belőle szabály.” Amikor arról kérdezték az üzletembert, hogy a csoport résztvevői tartoznának-e felelősséggel a történtekért, így válaszolt: „Abszolút, 100%-osan” – tette hozzá.

Forrás: www.formula.hu – RSS