Bajnokok Ligája: fájó Fradi-döntetlen

Négygólos előnyt adott el a Fradi. Fotó: fradi.hu / archív A Fradinak Kragujevác volt az úti célja a BL második körében. Nos, a mérkőzés szorosan alakult, hiszen az első negyedben 2-2 volt az eredmény, a nagyszünetben pedig 6-6 állt az eredményjelzőn. Ekkor Vámos és Jansik volt a legeredményesebb kettő-kettő találattal. A nagyszünet után a Fradi […]

Read More

A Palancsa Dorottya-Kiss Zsolt vegyespáros indulhat az olimpiai kvalifikációs curlingtornán

Azt már tudtuk, minden mérkőzés addig tart, amig le nem fújják. Az első két meccsen is jól játszottunk, de voltak olyan hibáink, amelyek a vereségünket eredményezték, viszont ezeken a találkozókon sem játszottunk alárendelt szerepet. A folytatásban jobban megfejtettük a pályát, kevesebb hibát vétettünk, és számomra nem volt kétséges, hogy mi nyerjük a végén a páros találkozót” – mondta Kiss Zsolt.

Read More

Rövidpályás úszó Eb – Három pozitív eset, házi karanténban a teljes magyar küldöttség

A múlt héten Kazanyban rendezett rövidpályás úszó Európa-bajnokságról hazaérkező magyar küldöttség három tagjának is pozitív lett a koronavírus gyorstesztje, így a teljes delegáció házi karanténba került. A szövetség (MÚSZ) keddi tájékoztatása szerint a tatár fővárosban először Burián Katalin tesztje hozott pozitív eredményt, amiért őt már kint elkülönítették, és nem is utazhatott haza a csapattal. Az […]

Read More

Gokart – A Nagy Norbi Racing Team versenyzője Belgiumban készült a Világdöntőre

Lantos Balázs a Rotax Golden Trophy belga állomásán hangolódott a Világdöntőre. A fiatal gokartos Genkben egyenes ágon bejutott a döntőbe, és végül a 17. helyen végzett. A legjobb magyar helyezést Krepcsik Áron szerezte meg, miután a 13. helyen zárt.

Lantos Balázs annak a Lantos Szabolcsnak az öccse, aki ugyancsak a gokartból indulva már a túraautós mezőnyben versenyzik. Mindketten a Nagy Norbi Racing Team szakmai felügyelete alatt koptatják az aszfaltcsíkot. Lantos Balázs a magyar gokart bajnokság junior kategória 2. helyezettje lett 2021-ben. A Rotax Max Junior Világdöntőnek Bahrein ad otthont decemberben. 

Read More

Eurokupa: a Szolnok nehéz, a BVSC könnyebb helyzetben

A Tisza-partiaknak szinte a lehetetlent kellene megcsinálni, a BVSC-nek “csak” nyerni kell. Fotó: Szolnoki VSC / facebook archív Az Eurokupában a negyeddöntők visszavágóira kerül sor. A Szolnok ötgólos hátrányból várja az Ortigia elleni összecsapást, tehát nagyot kéne menniük a Gocics-legényeknek, hogy továbbjussanak. A BVSC-nek “csak” nyernie kelllen hazai pályán a Arcelona ellen Eurokupa, a negyeddöntő […]

Read More