2023 match play bajnokai

ZP 6133

A házigazda Old Lake Golf Club klubigazgatója, dr. Bábos Réka családias hangulatban köszöntötte a díjkiosztón 12. Magyar Nyílt Match Play Bajnokság győzteseit, az osztrák Fischer Fabian nyílt, Károly Ádám magyar és Jackson Victoria magyar-nyílt női bajnokot.


Heves esőzések nehezítették az utolsó versenynap elődöntő, döntő és helyosztó mérkőzéseinek végkimenetelét, de a maroknyi csapat mindezek ellenére nagy elszántsággal harcolt a csillogó serlegek megszerzéséért.

Sűrű reggeli zápor áztatta az elődöntő harcosait, azonban Károly Ádámnak, Vu Péterrel, Hayder-Török Alexandernek, pedig Fischer Fabiannal mégis el kellett döntenie, kik játszhatnak a 12.30-ra előrehozott döntőben, és kik azok, akik a bronzért csatázhatnak majd. A szorosabb meccset Hayder-Töröknek sikerült vívnia, aki csak a 18.szakaszon engedte át a győzelmet osztrák ellenfelének, Károly Ádám pedig a 15. szakaszon jutott a döntőbe.

A délután aztán nem csak a napsütést, hanem újdonsült bajnokokat is hozott. A nők egyetlen összecsapásában a junior lendület kerekedett felül, és bár stroke playben Bihari Gyöngyvér négy ütéssel ért el jobb scoret, a match playt 7 & 6-ra Jackson Victóriának sikerült megnyerni.

A bronzmeccsen Vu Péter 4 & 3-ra maradt alul, így ő szerezte meg a magyar bajnokság 3. helyét, Hayder-Török Alexander a második, s egyben a nemzetközi verseny harmadik helyezettje lett. A döntő – számos látványos ütés mellett – sokáig úgy tűnt, nehezen billen valamelyik játékos felé, a 16. szakaszon azonban a kettővel vezető Golfclub Gut Altentann játékosa eldöntötte a nyílt bajnokság sorsát, így Károly Ádám a magyar match play bajnoki címet szerezte meg.

12. MAGYAR NYÍLT MATCH PLAY BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNY

Magyar férfi bajnokság végeredmény

  1. Károly Ádám
  2. Hayder-Török Alexander
  3. Vu Péter
ZP 6124
2023 match play bajnokai 9

Nemzetközi férfi bajnokság végeredmény

  1. Fischer Fabian (AUT)
  2. Károly Ádám (HUN)
  3. Hayder-Török Alexander (HUN)
ZP 6115
2023 match play bajnokai 10

Magyar és nemzetközi női bajnokság végeredmény

  1. Jackson Victoria Lara
  2. Bihari Gyöngyvér
ZP 6089
2023 match play bajnokai 11

MATCH PLAY 1-8 tábla 2023.07.30. 8.00 elődöntők, helyosztó

Károly Ádám Vu Péter 5 & 3
Hayder-Török Alexander Fischer Fabian 2 & 0
Hideg János Nagy Ármin megadás
Bartos Botond Baldauf László megadás

MATCH PLAY 9-16 tábla 2023.07.30. 8.00

Szűcs László erőnyerő
Tóth János Kócs Olivér 3 & 2
Wynn Mike Ran Jeffrey Shaoji megadás
Kürti Péter Dr. Takács János megadás
MatchPlay 1

Match play esélyek

2023.07.29.

Match play fordulókkal folytatódtak a 12. Magyar Nyílt Match Play Bajnokság küzdelmei, ahol a kiemeltként játszó Nagy Ármin óriási csatában maradt alul a kilencedikként főtáblára került Károly Ádámmal szemben. A döntőbe az osztrák Fischer Fabian, Hayder-Török Alexander, Károly Ádám vagy Vu Péter kerülhet.


A nyolcaddöntők, majd a felső és alsó tábla mérkőzéseivel folytatódtak az egyetlen hazai match play bajnokság idei megmérettetései a Vértes lábánál húzódó Old Lake Golf Club pályáján. A férfiak párosításai nem hoztak meglepetést a reggeli fordulóban, Bartos Botond, Baldauf László, Fischer Fabian, Hayder-Török Alexander, Hideg János, Károly Ádám és Vu Péter is hozta a kötelező győzelmet. A stroke play eredmények alapján, a legjobb score-ral kiemeltként kezdő Nagy Ármin a főtáblán Károly Ádámmal került össze, és egészen a 18.szakaszig kellett menetelnie ahhoz, hogy a rutinosabb Károly Ádám megszerezze a győzelmet, így Nagy Ármin számára elszálltak a bajnoki álmok. Bartos Botond csak a 16.szakaszon adta át végleg Hayder-Török Alexandernek a győzelmi esélyt, Vu Péter 5&3-ra győzött Hideg Jánossal szemben, Fischer Fabian pedig sima, 8&7-es győzelmet aratott Baldauf László ellen. Az alsó táblán Ran Jeffry Shaoji kiemelt mellett Dr. Takács János, Kürti Péter, Wynn Mike küzdhet a 9-11. helyekért.

A döntő versenynap a Károly Ádám és Vu Péter, valamint a Hayder-Török Alexander és Fischer Fabian közötti elődöntőkkel, 8 órakor kezdődik, és ekkor játszik Ran Jeffry Shaoji és Kürti Péter, továbbá Dr. Takács János és Wynn Mike is az alsó tábla helyosztóiért folyó meccseken. 14 órakor a döntőre, a bronzmeccsre, a további helyosztókra, valamint a nők egyetlen mérkőzésére kerül sor.

12. MAGYAR NYÍLT MATCH PLAY BAJNOKSÁG – MATCH PLAY 2023.07.29. 8:00 nyolcaddöntő eredmények

Hayder-Török Alexander Kócs Olivér 6 & 5
Fischer Fabian Tóth János 7 & 6
Vu Péter Szűcs László 6 & 4
Hideg János Kürti Péter 2 UP
Baldauf László Wynn Mike 1 UP
Dr. Takács János Nyíl alakú padlójelölés - LEI Bartos Botond 1 UP
Ran Jeffrey Shaoji Károly Ádám 5 & 4

MATCH PLAY 1-8 tábla 2023.07.29. 14.00 eredmények

Károly Ádám Nagy Ármin 1 & 0
Hayder-Török Alexander Bartos Botond 3 & 2
Vu Péter Hideg János 5 & 3
Fischer Fabian Baldauf László 8 & 7

MATCH PLAY 9-16 tábla 2023.07.29. 14.00 eredmények

Ran Jeffry Shaoji erőnyerő
Dr. Takács János Kócs Olivér 6 & 4
Kürti Péter Szűcs László 3 & 2
Wynn Mike Tóth János 5 & 3
20230723 Nyilt Bajnoksag 185 1

Nagy Ármin kiemeltként kezdheti a match playt

2023.07.28.

Megszülettek a 12. Magyar Nyílt Match Play Bajnokság nyolcaddöntő tábláját eldöntő stroke play eredmények, ahol Nagy Ármin +1-el végzett az élen, másodikként Hayder-Török Alexander +-2-vel fejezte be az Old Lake-en a játékot, a harmadik legjobb az osztrák Fischer Fabian +4-es score-ral lett.


Tizenöt férfi és két női játékos részvételével zajlott a match play bajnokság erősorrendjét felállító stroke play forduló az Old Lake Golf Club par 70-es pályáján. Nagy Ármin kimagasló játékkal, két birdie-vel nyitott, de a befejezésre elfogyott a lendület és a befejezésben három bogey-val állította be a végeredményt. Hayder- Török Alexander hullámzóbb teljesítménnyel, de végül egy ütés hátránnyal zárt.

A stroke play eredmények alapján felállt nyolcaddöntő mérkőzések 29-én, 8.00 órakor kezdődnek, a bajnokság a két táblán 14-kor folytatódik.

Matchpla203

Match play start

2023.07.27.

Szerény érdeklődés mellett, 17 versenyzővel startol július 28-án az Old Lake Golf Clubban a 12. alkalommal rendezendő Magyar Nyílt Match Play Bajnokság.


Hayder-Török Alexander (+1.6), Károly Ádám (+0.6), valamint a Golfclub Gut Altentann játékosának, az osztrák Fischer Fabian (+0.2) kezdőütésével, 9 órakor indul a 12. Magyar Nyílt Match Play Bajnokság stroke play fordulója, melynek eredménye a kétnapos match play küzdelmek erősorrendjét hivatott felállítani. A férfiak versenyében azonban, a nyitó flight mellett, a válogatott junior játékosok, Nagy Ármin (0.4), Vu Péter (3.4) és Bartos Botond (3.7) játékára is érdemes lesz kiemelten figyelni. A világranglista pontokat kínáló verseny nem bizonyult kellően vonzónak az elmúlt évek bajnokai, dobogós helyezettjei számára, így ezúttal elmaradnak a címvédések, a mindössze két női induló számára pedig a WAGR pontgyűjtés.

Magyar Golf Szövetség