A férfi bajnokság izgalmai után a női A liga küzdelmei is fordulatos mérkőzéseket hoztak a 2026. évi Országos Csapatbajnokságon. Az alapszakasz kiegyenlített mezőnyt mutatott, a rájátszásban pedig több nagy fölényű mérkőzés született. A bajnoki címet végül az SSC Nők csapata szerezte meg!
Az alapszakaszban öt csapat mérkőzött meg egymással, és a tabella rendkívül szorosra sikerült. A SSC Nők három győzelemmel és egy vereséggel az első helyen zárt, mögöttük pedig három csapat is azonos, 2–2-es mérleggel végzett. A sorrendet közöttük az egymás elleni eredmények döntötték el.
Az alapszakasz végeredménye:
1. SSC Nők – 3 győzelem, 1 vereség
2. FTC-MVM Girl Jam – 2 győzelem, 2 vereség
3. Vasas Nők – 2 győzelem, 2 vereség
4. Hackers – 2 győzelem, 2 vereség
5. Vasas Ice Ladies – 1 győzelem, 3 vereség
A rájátszásba az első négy csapat jutott tovább.
Page 1-2:
Az első elődöntőben az SSC Nők az FTC-MVM Girl Jam csapatával találkozott. A mérkőzés elején még kiegyenlített játék zajlott, de a második endben az SSC három pontot szerzett, ami komoly lendületet adott számukra.
A Girl Jam ugyan több endben is vissza tudott jönni a mérkőzésbe, de az SSC több kétpontos endet is hozott, és a végjátékban már stabilan kontrollálta a mérkőzést. A találkozó végül 8–4-es SSC-győzelemmel zárult, így ők jutottak elsőként a döntőbe.
Page 3-4:
A másik elődöntőben a Vasas Nők és a Hackers csapatai csaptak össze. Az elmúlt 3 évben a Vasas Nők a nyerte az OB-t és, így hogy korábbi Skip-jük Kalocsai-van Dorp Vera nélkül léptek pályára (aki jelenleg sérült), így nehéz feladat elé néztek, hogy megszerezzék zsinórban a negyedik címüket. A Hackers már a mérkőzés elején komoly előnybe került egy hárompontos enddel, és ezt követően is több fontos pontot szereztek.
Bár a Vasas Nők két kétpontos enddel is próbáltak visszazárkózni, a Hackers stabil játékkal tartotta előnyét, és végül 9–5 arányban megnyerte a mérkőzést.
Rájátszás a1-a2 vesztes – a3-a4 győztes:
Az elődöntő vesztesének és a másik ág győztesének mérkőzésén az FTC-MVM Girl Jam és a Hackers találkozott a második döntős helyért.
A Girl Jam rendkívül erős mérkőzést játszott: már az elején hárompontos enddel kerültek előnybe, majd több további pontszerzéssel gyorsan eldöntötték a találkozót. A Hackers kevés lehetőséget kapott többpontos endre, a Girl Jam pedig fegyelmezett játékkal 9–2 arányban jutott be a döntőbe.
Bronzmérkőzés
A bronzéremért a Vasas Nők és a Hackers csapatai léptek jégre. A mérkőzés már az első endben eldőlni látszott, amikor a Vasas három pontot szerzett.
A folytatásban a Vasas Nők több hárompontos endet is hoztak, és végig dominálták a játékot. A Hackers csak néhány alkalommal tudott pontot szerezni, így a mérkőzés végül 12–3-as Vasas-győzelemmel zárult.
Döntő
A bajnoki döntőt az SSC Nők és az FTC-MVM Girl Jam vívta, a párharc két győzelemig tartott.
Első mérkőzés
Az első mérkőzés pontgazdag játékot hozott. Az SSC már a második endben három pontot szerzett, majd a harmadik endben további kettőt, így gyorsan komoly előnybe került. Az FTC-MVM Girl Jam a negyedik endben egy látványos négy pontos enddel zárkózott fel, de az SSC több kétpontos enddel ismét növelni tudta a különbséget.
A végjátékban már nem változott érdemben a helyzet, az SSC 11–8-ra megnyerte az első döntőt, és egy győzelemre került a bajnoki címtől.
Második mérkőzés
A második találkozón az FTC-MVM Girl Jam kezdett erősebben: már az első két endben két-két pontot szereztek, amivel gyorsan előnybe kerültek. A mérkőzés során az SSC nehezen talált ritmust, miközben a Girl Jam több alkalommal is kihasználta a kedvező házállásokat.
A nyolcadik endben egy négy pontos end végleg eldöntötte a mérkőzést, így a fradi csapata 12–2 arányban egyenlített a döntőben.
Mindent eldöntő harmadik mérkőzés
A bajnoki címről így a harmadik mérkőzés döntött. Az FTC-MVM Girl Jam kezdett jobban, és az első két endben összesen öt pontot szerezve gyors előnyt épített ki. A siket csapat azonban fokozatosan visszakapaszkodott a mérkőzésbe: több kétpontos enddel csökkentették a hátrányt, és a középső szakaszban teljesen nyílttá tették a találkozót.
A mérkőzés fordulópontja a kilencedik end volt, amikor az SSC egy négy pontos endet tudott kialakítani, amivel átvették a vezetést. A záró endben még egy pontot tettek hozzá, így 10–8 arányban megnyerték a mindent eldöntő mérkőzést, és ezzel megszerezték a bajnoki címet!
A női A liga végeredménye:
1. helyezett: SSC Nők (Flank-Tanító Dorottya, Pintér Zsuzsanna, Milanovic Alexandra, Kiss Anett, Tartalék 1: Matuska Glória Virág, Tartalék 2: Tüskéné Borszéki Erika, Edző: Kiss Zsolt)
2. helyezett: FTC-MVM Girl Jam (Shikli Réka, Szabó Eszter, Halász Csilla, Szabó Enikő, Tartalék 1: Schrötter-Nagy Tímea, Tartalék 2: Ézsöl Csenge, Edző: Fóti Balázs)
3. helyezett: Vasas Nők (Joó Linda, Tóth-Csősz Orsolya, Orbán Hanna Regina, Lauchsz Laura Ildikó, Tartalék 1: Budinek Bernadett, Tartalék 2: Bíró Bernadett, Edző: Jakab Zoltán, Nagy Gyöngyi)



Gratulálunk a női csapatoknak is a szerepléshez, az SSC Nőknek pedig az első bajnoki címükhöz!


