24-0! Ennél simább nem is lehetett volna…

image

Nem mondhatni, hogy szoros eredménnyel ért véget a Dél-afrikai Kupa legjobb 16 közé jutásért folyó párharca a Powerlines és a Mamelodi között.
A mérkőzést a vendég Mamelodi nyerte meg, de nem is akárhogy: 24-0-ás végeredményt produkált.
Az elsőosztályban szereplő együttes már a félidőben tíz góllal vezetett, majd a második félidőben a biztonság kedvéért rúgott még tizennégyet. A vendégek játékosainak maximum annyi lehetett a motiváció, hogy melyikük szerez több gólt. Ebben a versenyben Kekana nyert hét góllal, a második Mushekwi lett hat találattal, míg a dobogó alsó fokára Henyekane került, ő ötször volt eredményes. Rajtuk kívül még hárman is duplázni tudtak, de nekik esélyük sem volt nyerni a különharcban. Ezzel a győzelmével az élvonalban vezető együttes bekerült a legjobb 16 közé.