375 milliós fizetés és ultimátum: Husztinak vasárnapig adtak időt

huszti_szabolcs.jpg

Mint arról már korábban beszámoltunk, Huszti Szabolcsnak június elejéig adott időt a Hannover 96 vezetősége, hogy meghosszabbítsa 2009-ben lejáró szerződését. A balszélső valódi sztárfizetést, átszámolva 375 millió forintot tehetne zsebre évente. Huszti és menedzsere kivár, a németek sürgetik az aláírást – a huzavona vége akár klubváltás is lehet.

„Mi már októberben jeleztünk, mit kérünk, ha azt a klub teljesíti, már rég megegyeztünk volna” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Filipovics Vladan, a válogatott játékos menedzsere.

Christian Hochstätter, a Hannover sportigazgatója ezzel szemben azt állítja, a „vörösök” már így is nagyon jó ajánlatot tettek.

„Ennél jobb ajánlatot nem is tehetünk, most a játékoson a sor, neki kell döntenie. Természetesen azt szeretnénk, hogy maradjon, reméljük, május végéig választ kapunk tőle” – nyilatkozta.

Filipovics ma a Bildben kritizálta a hannoveriek „sietős” stratégiáját.

„Egyáltalán nem tartom szerencsésnek, hogy Husztinak ultimátumot adott a klub. Hogy vasárnapig születik-e döntés, azt nem tudhatom” – mondta.

A magyar szélső szerződése 2009. június 30-án jár le, ennek megfelelően a következő év kezdetétől szabadon tárgyalhatna más csapatokkal, ha nem hosszabbítja meg szerződését. A Hannover ragaszkodik a csapat második legjobbjának választott játékoshoz (az év játékosa a válogatott kapus, Robert Enke lett), de Filipovics szerint vannak máshonnan is ajánlatai Husztinak.

„Német és angol egyletek is vevők lennének rá” – mondta.

Nem csoda, hogy Huszti remek teljesítménye felkeltette a vevők figyelmét: tíz gólt szerzett és hat gólpasszt adott a balszélső a 2007–08-as szezonban, és megkérdőjelezhetetlenné vált helye a Hannover kezdőcsapatában.

www.nemzetisport.hu