3D-Rally Club

image

A 3D Racing Sportegyesület új program sorozatotának a 3D-Rally Club-nak – mely a rallysport barátait hívatott vendégül látni két, három hetes rendszerességgel egy baráti összejövetelre Sárisápon a Donna Al Formaggio Pizzériában – eddigi két nagy sikerrel és teltházzal lebonyolított rendezvénye után, március 9.-én  tartandó következő állomásának vendége a hazai rallye sport egyik legnagyobb közönség kedvence lesz!

Varga "Cigány" Zoltán aki már közel két évtizede – mindíg szigorúan hátsókerekes, kilincsel előre közlekedő játművekben – koptatja a hazai rallypályákat nem csak látványos vezetési, de finoman szólva is szókimondó és humoros kommunikációs stílusa miatt is a közönség kedvence!
Most az utóbbiból kaphat majd egy komolyabb dózist a 3D Rally Club közönsége.

A klubest házigazdája továbbra is a hazai rallysport egy másik legnagyobb közönségkedvence az idén 37. versenyszezonját taposó Ördögh Mixi lesz aki mindíg is nagyon szivén viselte a rallye iránt érdeklődők segítését és a sportág népszerűsítését.
A rendezvények időpontjáról továbbra is a Facebook-on, és a sportággal kapcsolatos egyéb weboldalakon értesülhetnek az érdeklődők.

A szervezők mindenkit nagy szeretettel várnak 2012 Március 9.-én 18:00 órakor Sárisápon a Szabadság tér 2. szám alatt!

Forrás: Boncz Elek