A magyar női 3×3-as kosárlabda-válogatott hosszabbítás után a második mérkőzését is megnyerte szombaton a Szingapúrban zajló világbajnoki selejtezőtornán, így csoportgyőztesként jutott be a vasárnapi elődöntőbe.

Jakab Máté szövetségi kapitány együttese, azaz Börödy Vivien, Tóth Franka, Dávid Mia és Szerencsés Tamara győzelemmel kezdte meg szereplését a hatcsapatos ázsiai torna A jelű triójában, mivel 21-18-ra verte a kétszeres Afrika-bajnok Egyiptomot.
A folytatásban a 2022-ben vb-negyedik litvánok következtek a magyarok számára, akik szeptemberben a negyeddöntőig jutottak a koppenhágai Európa-bajnokságon. Abból a csapatból egyébként csak a Vasast erősítő Szerencsés maradt meg hírmondónak.
A szombati csatában a nemzeti csapat csak másfél perc elteltével talált be először, és 7-6-nál vette át a vezetést a baltiaktól. Innentől a magyaroknál volt az előny, Böröndy és Szerencsés remekelt, az utolsó perc 14-11-ről indult.
Az ellenfél azonban két másodperccel a dudaszó előtt kiegyenlített (14-14), így jöhetett a hosszabbítás. Ebben a szabályok szerint az a csapat nyer, amelyik először dob legalább két pontot.
Mindkét gárda szerzett egy-egy kosarat (15-15), majd perceken át küzdöttek az utolsó, győztes találatért. Rengeteg helyzet kimaradt, a játékosok már alig álltak a lábukon, s végül Szerencsés lett a nyerő ember, aki lefordulásból szép kosarat dobott, így a Jakab-együttes nyert 16-15-re.
A két trióból az első és második helyezettek jutnak be az elődöntőbe, amelyben vasárnap keresztbejátszanak egymással. Az elődöntő győztesei kijutnak a világbajnokságra, a harmadik kvóta pedig a két vesztes csatájának a győztesét illeti meg.
A magyarok vasárnap a B csoport másodikjával szállnak szembe 12 órakor.
A vb-nek június 1. és 7. között Varsó ad otthont.
A csoport, 2. forduló:
Magyarország – Litvánia 16-15 – hosszabbítás után
Magyarország – Egyiptom 21-18
(MTI)
Írta a JochaPress



