Az evolúció során folyamatosan változunk, vannak testrészeink, amelyek funkciójukat vesztik. Te tudod, mi az, amit soha nem használsz?
Az emberszabású majmok emberré válása óta eltelt néhány ezer év, mégis vannak olyan testrészeink és funkcióink, amelyeket egyáltalán nem használunk. Bár a közvélekedés a mandulát és a vakbelet tartja feleslegesnek, mindkettőnek fontos szerepe van azonban az immunrendszer egészséges működésében. Eláruljuk, melyek azok a szervek és funkciók, amelyek nélkül könnyedén tudnánk élni.
1. Farkcsont
Az állatok (majmok) a farkukat kapaszkodásra, és egyensúlyuk megtartására használják, de az embernek erre nincs szüksége. Ezért aztán vissza is fejlődött, a farokból csupán farkcsont maradt, amit valójában nem használunk semmire.
2. Bölcsességfog
Az emberré válás során a bölcsességfog pótló szerepet töltött be: a fogápolás hiánya miatt a fogak gyorsan romlottak és hullottak, jól jött egy új, ami pótolta az elromlottakat. Az évezredek során az ember állkapcsa azonban összezsugorodott, a bölcsességfognak már valójában nincs hely, ezért is döntenek a fogorvosok sokszor a kivétele mellett.
3. Férfi mellbimbók
A férfi és női embriók az első két hónapban teljesen egyformán fejlődnek az anyaméhben (ha úgy tetszik, eleinte mindenki nőnemű). Már kialakulnak a mellbimbók, mikor az Y-kromoszóma működésbe lép, és nem is tűnnek el. Pedig valójában semmi funkciójuk nincs.
4. Libabőr
Elődeink, ha veszélyben érezték magukat, egyszerűen felborzolták a szőrüket, hogy nagyobbnak, veszélyesebbnek látszanak. A szőrünk közben „kikopott”, és az apró pihék már csak akkor meredeznek, ha megijedünk vagy fázunk.
5. Fogóreflex
Újszülöttekre (kb. egyéves korig) jellemző a fogóreflex, ha megérintjük a tenyerüket, rámarkolnak az ujjunkra. Valójában ez is egy evolúciós maradvány, azért volt szükség rá, hogy az újszülött az anya szőrébe tudjon kapaszkodni, és biztosan ne essen le. Mivel ma már se szőrünk, amibe bele lehetne kapaszkodni, se félnünk nem kell, hogy leesik a csecsemő, a reflex funkcióját vesztette, mégis megmaradt.
