56 versenyző részesült különdíjban a Cápa Országos Bajnokságon!

Az idei Cápa Úszó Országos Bajnokságon először került átadásra a „Saját időhöz viszonyított legnagyobb javulás” különdíja, amit minden egyéni versenyszámban, olyan úszók érdemeltek ki, akik a nevezési idejükhöz képest a legnagyobb százalékos javulást érték el. Az évjáratonként 28, vagyis az OB keretében tehát 56 különdíjas versenyző a nekik készült oklevélen felül a Magyar Úszó Szövetség által megálmodott kezdeményezést rögtön felkaroló, a szövetség és az úszósport kiemelt támogatójától, az MBH Banktól egy-egy ajándékcsomagot vehetett át.  

 

Rögtön kiderült, hogy népszerű kezdeményezést indíthatunk útjára, hisz már az első nap olyan gyerekek teljesítményét is kiemeltük, akik a versenyszám összesített rangsorában a 23. vagy akár a 49. helyen végeztek. Majd minden eredményhirdetés az elsőről, a dobogósokról, a pontszerzőkről vagy jobb esetben a döntősökről szól, de pont ezért szerettük volna elismerni azokat is, akik egy-egy versenyszámban a legnagyobb százalékos javulást érik el önmagukhoz képest. Így fordulhatott elő, hogy olyan is kapott különdíjat, aki amúgy aranyérmet vihette haza, de olyan úszót is díjátadásra hívtunk, aki még távol állt a döntőtől. Ezzel együtt, ha valaki önmagához képest a legtöbbet javította, így a díj értelmében mindenképp győztesnek érezhette magát, csakúgy, mint azok a versenyzők, akik a saját egyéni legjobbjukat érték el Szegeden, a Cápa Úszó Országos Bajnokság keretében.

A tapasztalatok és a visszajelzések ismeretében szeretnénk, ha a mostani verseny „megszokott” és a saját idős díjazását hagyományindítónak tekinthetnénk, hisz így a jövőben is tovább motiválhatjuk azokat a tehetségeket, akik akár utánpótlásbéli adottságok miatt (később, lassabban érnek meg társaiknál), de szorgalmasan gyűjtik a kilométereket. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek ezzel a szemlélettel és a saját magamhoz való viszonyítás mentalitásával folytassák sportpályafutásukat, hisz így alázatos munkával mindig győztesek lehetnek, közülük a legjobbak a dobogó bármely fokát megcélozhatják.

Ezúton is köszönjük az MBH Bank lelkes közreműködését, akik így az idei “Legyél a saját utad győztese!” kampányukkal egy méltó, a gyakorlatban is megvalósuló projekt mellé állhattak. Hálásak vagyunk továbbá az első alkalommal a kibővített lebonyolításban kiváló szervező munkát végző Szegedi Úszó Egyletnek, Nagy Attilának és csapatának. Végül kiemelnénk még az ötlet számítástechnikai hátterét biztosító, a live.musz.hu felületen, az időmérésben és eredményhirdetés megjelenítésben színvonalas megvalósítást végző Kollegákat, Szabados Richárdot és Krokavecz Viktort, velük együtt lehetett sikeres a csapatmunka.

A 56 versenyző részesült különdíjban a Cápa Országos Bajnokságon! bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.