Az 1988-as játékok férfi kardcsapatának aranyérmese, akinek már a beválogatása is kisebb meglepetés volt, ám végül jócskán meghálálta a bizalmat. Születésnapja alkalmából azt a Csongrádi Lászlót köszöntjük, aki egy egyéni sportágban csapatemberként lett hős.
Csongrádi László 1959. július 5-én született Budapesten. Gyermekkorában először a futball érdekelte, majd egy szórólap hatására vágott bele a vívásba. Tizenévesként nem volt túl sikeres, de saját állítása szerint sosem merült fel benne, hogy abbahagyja. 1977-ben a budapesti Dózsa György Gimnáziumban érettségizett, majd klubszinten is a Dózsánál maradt: az Újpestet választotta. Összesen 19 évig erősítette a lila-fehéreket.
Első jelentős eredményeit 1983-ban érte el: bronzérmes lett a magyar bajnokságon, csapatban pedig az edmontoni Universiadén végzett a 3. helyen. 1985-ben legjobb egyéni eredményét elérve ezüstérmes lett az egyetemi játékokon, 1987-ben csapatban pedig meg is nyerte azt. Kiváló eredményei révén tartalékként beválasztották az 1988-as szöuli olimpia magyar kardcsapatába, ahol végül sokkal fontosabb szerep hárult rá, mint ahogy azt előzetesen várni lehetett (a nyitóképen balról Szabó Bence, Gedővári Imre, Csongrádi László, Zarándi Csaba edző, Bujdosó Imre és Nébald György).
A koreai elődöntőben Lengyelország ellen két csörtére cserélték be. A kortársai szerint „századeleji huszáros eleganciával” vívó „Csongi” mindkét meccsét megnyerte, az utolsó pedig továbbjutást ért: 8-8-ra egyenlített, jobb tusaránnyal pedig a mieink kerültek a döntőbe. Ott aztán a Bujdosó Imre, Gedővári Imre, Nébald György, Szabó Bence összeállítású csapatunknak a szovjetekkel kellett szembenéznie. Azokkal a szovjetekkel, akik ezt megelőzően hat olimpiából négyet megnyertek a számban, és könnyen címvédőnek nevezhettük volna őket, ha nem bojkottálják az 1984-es Los Angeles-i játékokat. A magyar csapat helyzete kilátástalannak tűnt: 4-8-as hátrányban már csak egy győzelem hiányzott keleti szomszédainknak a végső sikerhez, ráadásul Nébald György sérülés miatt nem tudta folytatni a küzdelmet. Ekkor állt be a helyére Csongrádi László, és ha már beállt, le is győzte azt a Szergej Mindirgaszovot, aki ebben az évben nyert világbajnokságot Szófiában, és akinek az egész csapatversenyen ez volt az egyetlen veresége… Innen aztán nem volt megállás: a magyar férfi kardcsapat végül döntő tussal megverte a szovjeteket, és 28 évet követően ismét megnyerte az olimpiát!
Csongrádi László (a képen középen) ezután a ’90-es évek elejéig maradt válogatott (1990-ben Lyonban vb-ezüstérmes lett csapatban), azonban a barcelonai olimpiára nem jutott ki. Ekkor már a Vasas vívója volt, később pedig a Gödöllői EAC-hoz igazolt, ahol még 40 éves kora fölött, már edzőként is aktívan versenyzett. A vívástól visszavonulása után sem távolodott el: a 2000-es évektől magyar és osztrák fiatalokkal igyekezett megszerettetni kedvenc sportágát. Hogy is tudott volna elszakadni a pást mellől az, akinek saját bevallása szerint is „a magyar vívósport a lelke közepe”…
Isten éltesse Csongrádi Lászlót!
(MOB-összeállítás, origo.hu, jochapress.hu, UTE, fotó: MTI/Németh Ferenc)
