A Miskolc sportszerűségből jelesre vizsgázott

miskolc2017101401

A 7. kör legsportszerűbb nyilatkozatát a miskolciak vezetőedzője mondta, a 18-2-re megnyert Szeged elleni meccs után. miskolc2017101401Talán több is történt a férfi Ob I 7. körében, mint a korábbi fordulókban. A két szuperrangadón túl, ahol a Szolnok a Fradi ellen, még az Eger az OSC ellen győzött, a Kaposvár megszerezte első győzelmét. A sort a Miskolc-Szeged meccsel folytathatjuk, ahol Sike József együttese 18-2-re győzött, mégsem az eredmény számszerűsége miatt, hanem a meccs után tett nyilatkozata miatt marad emlékezetes a meccs.

A hazaiak trénere, Sike József a következőket mondta a meccs után: Fantasztikus dolog Varga Péter kollégám részéről, hogy ilyen nagy múltú klubot igyekszik a felszínen tartani. 1977 és 1983 között én is játszottam Szegeden, ezért rendkívül rossz érzés volt ilyen állapotban látni az együttest. Természetesen a csapatok más célokért küzdenek, és a súlycsoport is eltérő. Azt kívánom nekik, hogy sikerüljön két játékost igazolni, ilyen nagy múltú csapat ugyanis nem eshet ki az élvonalból – mondta a Miskolc edzője.

A Szegednek a férfi Ob I 7. fordulója után sincs pontja, még a Miskolc a B-csoport harmadik helyén áll 12 egységgel.

Fotó_ MVLC / facebook

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS