Rangadót nyert a zöld-fehér együttes, méghozzá az Eger ellen.
Nos, a mérkőzés elején Vámos vágott be egy szabaddobást, majd Vlahopulosz válaszolt rá emberelőnyből. A hajrá az Egernk sikerült jobban, hiszen Rasovics majd Lőrincz révén már 1-3-ra is vezettek, amikor Jansik akciózott egyet, 2-3. A második nyolc percben Biros Barnabás ismét visszaállította a közte kettőt, de Varga Dániel és Jaksics jóvoltából 4-4 volt a nagyszünetben az eredmény.
A fordulás után Vámos majd Manhercz villant, így már 6-4 volt a hazaiaknak. A negyed dereka után, Rasovics akciózott egyet majd Hosnyánszky pillanatai következtek, aki duplázott, így már 7-6-ra az Eger vezetett. A záróetapban Vámos akciózott majd Kovács Gergő egy emberelőnyt értékesített illetve Hosnyánszky labdája ismét a kapuban landolt 7-9. Ezek után azonban a Fradié voltak az utolsó percek, Manhercz megúsztásból majd Nikics egy akciót vágott be. Sőt, Jaksics révén megszerezte a vezetést is a zöld-fehér együttes, amit már nem adott ki a kezéből.
A 10-9-es győzelem azt is jelenti, hogy ha a két gárda összekerül az elődöntőben, amire elég jó esély van – a 2. illetve a 3. játszik a döntőért – a Fradi 6-0-val kezdheti a 7 pontért tartó párharcot.
Ami az alsóházat illeti, a Tatabánya és a Szombathely is otthon aratott győzelmet, előbbi az UVSE-t, még utóbbi a Szegedet verte. A Kaposvár pedig a Szentes vendégeként vitte el a három pontot. Tegnap pedig mint beszámoltunk róla, a Pécs nyerni tudott a Vasas ellen.
További mérkőzések:
Felsőház:
FTC PQS Waterpolo-ZF-Eger 10-9 (2-3, 2-1, 2-3, 4-2)
Gólszerzők: Vámos 3, Manhercz K. 2, Jaksics 2, Jansik Sz. 1, Varga Dániel 1, Nikics 1 ill. Hosnyánszky 3, S. Rasovics 2, Lőrincz 1, Kovács G. 1, Biros B. 1, Vlachopoulosz 1,
BVSC-Zugló-Racionet Honvéd 10-7 (3-1, 3-2, 2-2, 2-2)
Gólszerzők: Létay 3, Pásztor 3, Várnai 2, Kovács 1, Csapó 1 ill. Kiss G. 2, Manhercz 2, Illés S. 1, Balakiriev 1, Kiss B. 1
19:00 PannErgy-MVLC-DEBRECEN
Március 25., vasárnap:
20:15 A-HID OSC ÚJBUDA-Szolnoki Dózsa (M4 Sport, élő)
Felsőház:
H. | Csapat | Mérkőzés | Gy. | D. | V. | P. |
1. | FTC PQS Waterpolo | 20 | 18 | 0 | 1 | 57 |
2. | Szolnoki Dózsa | 19 | 18 | 0 | 1 | 54 |
3. | ZF-Eger | 20 | 16 | 1 | 3 | 49 |
4. | A-Híd OSC Újbuda | 19 | 14 | 0 | 5 | 42 |
5. | BVSC Zugló | 20 | 10 | 1 | 9 | 31 |
6. | Miskolc | 19 | 10 | 1 | 8 | 31 |
7. | RacioNet Honvéd | 20 | 9 | 2 | 9 | 29 |
8. | Debrecen | 19 | 5 | 2 | 12 | 17 |
Alsóház:
VasasPlaket-PVSK-Mecsek Füszért 11-12 (1-3, 2-2, 4-2, 4-5)
gólszerzők: Bencz 3, Marnitz 2, Sélley Rauscher 2, Steinmetz Á. 2, Bóbis 1, Babay 1 ill. Chilkó 3, Csaba 3, Szatmáry 2, Csacsovszky E. 1, Csacsovszky A. 1, Lajkó 1, Rakonjac 1
Tatabánya-UVSE 9-6 (2-3, 2-2, 3-0, 2-1)
Gólszerzők: Kolozsi 3, Hoppál 1, Márkus 1, Máthé 1, Szabó 1, Katonás 1, Kolarik 1 ill. Tóth 2, Keresztúri 1, Korbács 1, Korényi 1, Dala 1
AVUS-ContiTech Szeged 13-11 (2-2, 5-3, 2-3, 4-3)
Gólszerzők: Garancsy 4, Baj 2, Ekler 2, Basara 2, Kiss Cs. 1, Takács 1, Polovic 1 ill. Korbán 4, Börcsök 2, Zsigri 1, Farkas 1, Irmes 1, Mekkel 1, Mickic 1
Metalcom Szentes-Kaposvári VK 7-9 (1-1, 1-2, 3-3, 2-3)
Gólszerzők: Nagy M. 2, Vörös 1, Palotás 1, Pellei F. 1, Somogy 1, Tóth 1 ill. Giga 2, Sántavy 2, Lukács Á. 2, Vindisch 1, Pataki 1, Dobos 1,
Alsóház
H. | Csapat | Mérkőzés | Gy. | D. | V. | P. |
9. | Pécs | 20 | 10 | 2 | 8 | 32 |
10. | Kaposvár | 18 | 9 | 1 | 8 | 28 |
11. | Vasas | 20 | 8 | 3 | 9 | 26 |
12. | Szombathely | 20 | 7 | 0 | 13 | 21 |
13. | MetalCom Szentes | 19 | 6 | 1 | 12 | 19 |
14. | Tatabánya | 19 | 5 | 2 | 12 | 17 |
15. | UVSE | 20 | 2 | 1 | 17 | 7 |
16. | ContiTech Szeged | 20 | 0 | 0 | 20 | 0 |