Gattuso szerint az Inter jobban játszott a derbin

Szerdán pótolták a 27. fordulóban elhalasztott milánói derbit, amely gól nélküli 0-0-s döntetlennel zárult. A közel teltház előtt megrendezett rangadón két lesgól is született, az első játékrészben Mauro Icardi, míg a másodikban Patrick Cutrone gólját érvénytelenítette a bíró. Mindkét esetben helyes döntés született.

Gennaro Gattuso, a Milan edzője a mérkőzés utáni nyilatkozatában elmondta, hogy értékes pontot szerzett a csapat, mivel az Inter jobban játszott és többet érdemelt volna.

“Elfogulatlannak kell lennünk, az Inter jobban játszott nálunk. A minőséget tekintve tettünk egy lépést hátra, de taktikailag tetszett a csapat és az ellenfélnek ezt nehéz volt megtörnie. Azonban az Inter valamivel többet érdemelt. Ennél jobb játékra számítottam tőlünk. Ez egy értékes pont, hiszen azt kockáztattuk, hogy elveszítjük a meccset. Az első félidőben nagyon sok hibát vétettünk. Amikor a területek lezárására és a labda visszaszerzésére törekszel, de nem teljesítesz jól, akkor az bizony több erőfeszítést igényel. Számunkra nagyon fontos volt, hogy ne veszítsük el sorozatban a második mérkőzésünket.” – nyilatkozta Gattuso a meccs után.

“Nagyon szerencsések voltunk, az Inter jobban teljesített. André Silva? Elhunyt a nagyapja, így nem gondoltam helyénvalónak pályára küldeni Silvát. Rögtön a mérkőzés után Portugáliába utazott. Szeretném részvétemet kifejezni neki és a családjának.”

“Bajnokok Ligája? A csapat fejlődésére koncentrálok. Meglátjuk, hogy hol fogunk végezni, fejlődnünk kell. Nyolc mérkőzés és egy kupadöntő van hátra, 100 százalékot kell nyújtanunk. Természetesen nem kell lemondanunk a Bajnokok Ligájáról, hiszen még 24 pontot lehet szerezni. Nem értem, hogy miért kellene feladnunk. Meglátjuk, hogy mi fog történni. Fiatal csapat vagyunk és remélem, hogy munkával sikerül kijavítani a hibákat. Cserék? Nem akartam túl sokat változtatni. Rövid a takarónk és bizonyos döntéseket meg kell hoznom annak érdekében, hogy egyes ellenfelek ellen ne szenvedjünk. Ugyanakkor örülök, mivel kemény mérkőzés volt és egy újabb vereséget nehéz lett volna megemészteni.”

“Conti? Szombaton Milanellóban volt. Beszéltem vele és részemről, illetve a klub részéről nagyon sajnáljuk a történteket. Andrea balszerencsés volt. A távolléte nagy veszteség volt az egész csapat számára. Biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni és tárt karokkal várjuk őt. A lényeg, hogy nyugodt maradjon és fontos, hogy csak az egészségére koncentráljon. Visszatérésekor nagy segítségére lehet a csapatnak.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS