Közel a hetvenhez, úgy érzem, hogy egy kicsit még nosztalgiázhatok, mondjuk a legkedvesebbet említem: grund. Mi, proletár gyerekek örököltük ezt a szót, ami valamikor egy üres telket jelölt, ahol rongyokból összetákolt labdát rugdoshattunk, felmászhattunk egy ottfelejtett elhalt fatörzsre, guríthattuk az agyaggolyókat.
Még arra is emlékszem, hogy egy küllők nélküli biciklikerékkel rohangáltunk a kerület egyik végéből a másikba, hogy hosszú perceket gyalogoltam gólyalábon, mert nem volt senki aki lesegített volna a lécekről. Amire még ma is büszke vagyok, az első gokartra, amit elhasznált csapágyakból és egy sámli tetejéből alkottam. Ennyit a szabadidősportról régen.
Ma már nem grundnak nevezik a lakótelep egy-egy házát összekötő területet, egyszerűen sehogyan sem nevezik. Évekkel ezelőtt még volt beton asztalitenisz asztal, volt bekerített beton labdarúgópálya. Még találhatók lepusztult játszóterek is.
Ami még létezik, a tehetősebb oktatási intézmények tornatermei, mint például a rákoskeresztúri Újlak utcai általános iskola tornaterme, ahol hétvégeken több százan, hajnalkorúak és majdnem vének mozgathatják izmaikat.
A címhez ragaszkodva: akkor, amikor fiatal srác voltam, még nem azt mondtuk, hogy az amit csinálunk az szabadidősport, egyszerűen csak jól éreztük magunkat félmeztelen és mezítláb.
Később találták ki a szociológusok, hogy amit mi annak idején örömmel csináltunk, az szabadidősport volt.
XLsport – Ezüstszegi József Tamás
