Szombaton gyalogló bajnokság Dudincében

Gyaloglas_1.jpgMárcius 24-én a szlovákiai Dudincében kerül megrendezésre a Magyar Köztársaság 50 km-es Országos Gyalogló Bajnoksága.

Az 50 km-es távon, mely egyben Csehország és Szlovákia Országos Bajnoksága is, 16 versenyzőnk indul, köztük a tavalyi bajnok komlói atléta Czukor Zoltán és az idei Fedett Pályás OB 5 km-es bajnoka a miskolci Dudás Gyula, aki tavaly Czukor után a második helyen végzett. 2006-ban a dobogó legfelső fokára egy lengyel atléta Gregorz Sudol állhatott fel, aki az európai ranglistán ezen a távon a 10. helyet foglalta el. Az 50 km-es távon kívül még több rövidebb táv is megrendezésre kerül: a  férfi illetve női 20 km illetve a – junior és ifjúsági férfi versenyzők számára és  a junior nők számára rendezett – 10 km-es táv , valamint az ifjúsági korosztály számára a 3 és az 5 km. A férfiak 20 km-es távján érdemes odafigyelni a miskolci Kapéri Leventére,aki a fedett OB 5 km-es távján Dudás után a 2. helyen végzett illetve a békéscsabaiak versenyzőjét Márta Tibort, aki tavaly a 10 km-es távon  a dobogó 3. fokára állhatott fel. A nők 20 km-es táv indulói között szerepel ezen táv utánpótlás női csúcstartója, Füsti Edina, aki első gyermekének születése óta először versenyez szabadtéren, illetve az idei fedett pályás bajnokság 5 km-es távjának győztese Kernács Krisztina. A fiatalokkal kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy  indul a versenyen és ezzel megvédheti a tavaly az ifjúsági korosztály 10 km-es távján szerzett első helyezését Havasi Balázs, a nők 5 km-es versenyében pedig rajthoz áll az OB-n ifjúsági csúcsot gyalogló Kriván Berta, aki tavalyi 3. helyezését tovább javíthatja. Meg kell még említeni, hogy a dudincei viadal egyike azon versenyeknek, amelyeken atlétáink teljesíthetik a nyári világversenyekre való kijutáshoz szükséges szinteket.

www.masz.hu