Evezős idénynyitó a hétvégén

Evezes1.jpgA hét végén a hagyományos tavaszi hosszú távú versennyel kezdődik el a szezon Csepelen.

A válogatott versenyzők számára különösen fontos ez az év, hiszen augusztus 26. és szeptember 2. között világbajnokságot rendeznek Münchenben, ahol pekingi kvótákat lehet szerezni. A Haller Ákos, Pető Tibor kétpárevezős egység mindenképpen szeretne indulni az olimpián.
„Az első tizenegyben kell végeznünk a vébén ahhoz, hogy ott lehessünk Pekingben "– mondta Haller Ákos.
" Nem lesz könnyű dolgunk. Sajnos az előző évünk nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, pedig a Világkupa-versenyeken jól mentünk. De jött az etoni világbajnokság, s ott csak a tizenharmadik helyen végeztünk. Ennél az idén több kell.”
A kétszeres világbajnok kettős másfél hónappal ezelőtt kezdte el a munkát a vízen, és már túl van egy kéthetes, dunavarsányi edzőtáborzáson is. Hallerék napi két edzéssel készülnek a szezonra, és arra, hogy az idén megmutassák, nem véletlenül nyertek két világbajnoki aranyérmet.

www.mob.hu