Sírva bizonyított a kirúgott Rivaldo

Rivaldo.jpgA görög bajnok Olympiakos brazil támadója szombaton tudta meg, hogy utolsó szezonját töltötte a csapatnál. A veterán irányító búcsúmeccsén két góllal járult hozzá együttese győzelméhez.

Rivaldo az utolsó pillanatig reménykedett abban, hogy az Olympiakos vezetői meghosszabbítják lejáró szerződését, ehelyett szombaton kiderült, hogy a klub a továbbiakban nem tart igényt szolgálataira. A pireuszi szurkolók kedvence szombaton még könnyeivel küszködve jelentette be, hogy három év szolgálat és három bajnoki cím után búcsúznia kell, mert a vezetők nem honorálták új kontraktussal eddigi munkáját a klubnál.

Rivaldo vasárnap pályára lépett csapata utolsó bajnokiján, ami így számára is a búcsúmérkőzés lett, és kiváló játékkal, valamint két góllal járult hozzá csapata 5-3-as győzelméhez az Ionikosz ellen. A találkozó után a támadó ismét elérzékenyülten köszönte meg a drukkerek szeretetét, akik transzparensekkel, és óriási ovációval búcsúztatták el a futballistát.

Elképzelhető, hogy az irányító nem hagyja el Görögországot, az AEK Athén ugyanis a hírek szerint szívesen látná keretében.

– Nagyon jól ismerem Rivaldót, mondhatom, hogy barátok vagyunk. Nagyon sajnálom, a történtek miatt, de biztos vagyok benne, hogy jól fog játszani, akárhova is igazol a nyáron. Ennél többet nem tudok mondani – mondta Lorenzo Serra, az AEK vezetőedzője.

www.samsungsport.hu