Káldy Attila sikere a világ legkeményebb kerékpárversenyén

kaldyattila1.jpg

4897 kilométer, 10 nap 6 óra 12 perc alatt. Ennyi idő kellett 2007-ben Káldy Attilának, hogy egyetlen magyarként harmadszor is sikerrel teljesítse a világ legkeményebb ultramaraton kerékpárversenyének tartott Race Across America távját. Attila végül az előkelő 6. helyen ért célba a 24 fős mezőnyből, két helyezést javítva tavalyi eredményén, ideje pedig több mint 18 órával jobb, mint a 2006-os RAAM-on.

Az emberi teljesítőképesség határát jelentő versenyben, 20 km/h órás átlagsebesség kellett ehhez az eredményhez, beleszámítva a rövid, napi 2 órás alvásokat is, mivel a versenyen nincsenek szakaszok, mindössze 56 időmérőpont. Káldy Attila kitűnő formában hajtott, végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott – egészségügyi problémák nélkül -, így minden idők legjobb magyar RAAM helyezését hozta, 2003-as időeredményén 43 órát javítva.

"Jól ment a verseny, mindvégig egyenletesen tudtam menni." – nyilatkozta Káldy Attila a befutó után – "Elégedett vagyok az eredményünkkel, hiszen ez közös munka, amiért köszönettel tartozom a csapatomnak, akik hajtottak. Nagyon sokat jelentett, hogy az eddigi legjobb felkészülést tudhattam magam mögött, és az, hogy nem kellett fizikai fájdalmakkal küzdenem. Tapasztalt és rendkívül erős ellenfelek indultak, így az első négy versenyző, már a legelején elhúzott és nagy időkülönbséget tartott végig, amin látszott, hogy nem lehet őket befogni. A 2-3. naptól egyre jobban mentem, és sikerült feljönnöm a 6. hely környékére, ahol az ausztrál versenyzővel őröltük egymást egészen a célig. Kicsit azért csalódott vagyok, hogy a végeredményt tekintve kettőnk csatájából ő került ki győztesen."

kaldyattila2.jpg

A résztvevők keresztülszelték az Egyesült Államok 15 államát, először a sivatagot Kaliforniában és Arizonában, ahol nappal 50 fok körüli a hőmérséklet, majd átkeltek a Sziklás-hegység 3218 méter magas hágóján, átvágtak a Préri végtelen síkságán, és megmászták az Appalache-hegységet. Emelkedőből is bőven jutott: több mint 33000 méter szintkülönbséget kellett teljesíteni mindenkinek. Ha európai fejjel próbáljuk elképzelni a távot, az bizony hosszabb, mintha Moszkvából Gibraltárba tekernének egyfolytában a versenyzők.

A RAAM igazi csapatmunka, így a magyar versenyzőt öt segítő kísérte végig a versenyen: Dóczi István hazai csapatmenedzser, a versenyző főtámogatója; Szigeti István amerikai csapatmenedzser; dr. Pucsok József Márton – a szakmai felkészülés koordinálója a versenyt megelőzően és a verseny során; Gulyás Mihály – szerelő, aki a felszerelésekkel kapcsolatos feladatokat látta el; valamint Baráth Ferenc navigátor és útvonalfelelős. Együttes munkájuk és kitartásuk eredménye Káldy Attila sikere a versenyen.

kaldyattila3.jpg

A részvétel költségei magasak, a nevezési díjon felül kísérő- és a lakóautó bérlése és üzemanyaga, a hatfős csapat ellátása és utazása együttesen igen jelentős anyagi ráfordítást igényelt, melyet a Master Personnel Alba Kft., a Robin Hood étterem és a Pákh Alapítvány biztosítottak. A magyar versenyzőt támogatta a Bikemag Kerékpáros Magazin, illetve a Merida kerékpárok és a Ritchey alkatrészek hazai forgalmazója a BikeFun Hungary Kft. Felszereléssel segített az Elastic, az Oakley, a Northwave és a Giro. A felkészülés és a verseny során az energiát az Aminostar és a Katica Pékség biztosította.

kaldyattila4.jpgA versenyen minden idők egyik legerősebb mezőnye indult, a győzelmet a végig vezető szlovén Jure Robic szerezte meg, fantasztikus 8 nap 19 óra 33 perces idővel, ezzel harmadik győzelmét elérve, ideje több mint 16 órával jobb a tavalyi győztesénél. Mögötte 4 és 6 órával a dobogóra két osztrák versenyző – Wolfgang Fasching háromszoros győztes és Gerhard Gulewicz – állhatott. A negyedik helyet a tavalyi győztes svájci Daniel Wyss, míg az ötödiket az ausztrál Richard Vollebregt szerezte meg, alig egy órával a magyar versenyző előtt. A leggyorsabb kétfős csapat az IWC Schaffhausen 6 nap 19 óra 30 perc alatt tette meg a távot, míg a négyfős csapatoknál a Beaver Creek – Catlin Team győzött 5 nap 18 óra 22 perces idővel.

A verseny hivatalos oldala:

www.bikemag.hu