Fazekas ezúttal térdműtéte miatt „pihen”

fazekasrobert.jpg

Jövő kedden műtik Fazekas Róbert térdét, így az athéni doppingvétsége miatt két évre eltiltott, korábbi Európa-bajnok és vb-ezüstérmes diszkoszvető – az MTI jelentése szerint – nem indulhat az augusztusi oszakai világbajnokságon.

ülönben is csak akkor indulhatott volna, ha az IAAF által előirt nevezési szintet ( A szint 64.50 . B szint. 62.50 m) teljesíti. Ettől azonban eléggé messze van. Idei egyetlen hivatalos nemzetközi versenyén Turnovban, csupán 58.32 métert dobott.
A világbajnoki indulásra készülő két magyar diszkoszvető Kővágó Zoltán és Máté Gábor pedig a VB szint mellett már az olimpiai nevezéshez szükséges jóval szigorúbb szintet is teljesitette.

Ami a 32 éves Fazekas Róbert további pályafutását illeti a mütét után két – három hónapos pihenőt kell tartania Igy ebben az évben már aligha versenyezhet. .Nyilatkozata szerint azonban megtanulta,. hogy türelmesnek kell lenni, nem adja fel, szeretné kiharcolni az olimpiai részvétel jogát.

www.mob.hu

Share: