Hamiltont nem zavarja, hogy már csak két ponttal vezet Alonso előtt

lewishamilton3.jpg

Lewis Hamilton, McLaren Mercedes Formula-1-es istállójának pilótája nem aggódik amiatt, hogy csapattársa, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso két pontra feljött mögé az összetett pontversenyben. Állítása szerint sokat tanult az Európai Nagydíjból.

Lewis Hamilton sokat tanult az Európai Nagydíjból
A nap képei (2007. augusztus 2.)fotó: ReutersA kiválóan teljesítő újoncnak az előző, az Európai Nagydíj előtt tizenkét pont volt az előnye a pontversenyben, azonban Németországban a az idényben először nem szerzett pontot – a kilencedik helyen végzett -, míg Alonso nyert, így a két versenyző közötti különbség két pontra csökkent hét futammal a vége előtt.

„Érzem, hogy Fernando itt liheg a nyakamban, de ez még nem elég ahhoz, hogy aggódjak.” – nyilatkozta egy budapesti sajtótájékoztatón Hamilton.

„Ezen a versenyen is nagyszerű lesz az autón, nagyszerű lesz a csapat is, és érzem, hogy olyan jól fogunk teljesíteni, ahogy eddig az egész szezonban” – nyilatkozta a brit kiválóság, aki az előző futam előtt kilencszer végzett dobogós helyen.

„Az előző verseny eseménydús volt – folytatta a vb-pontverseny éllovasa. – Az előző futamot mosolyogva fejeztem be. Igaz vesztettem tíz pontot, azonban sokat tanultam az esetből. Például azt, hogy mikor használjak száraz, és mikor esőgumit.”

„Mindig emlékeztetem magamat, hogy sosem szabad feladni a versenyt. Volt egy defektem, és a kavicságyra csúsztam. Beragadtam a safety car mögé, rossz gumit választottam, és még számos különböző dolog történt velem a versenyen, de folytattam, és végigmentem.”

Ez egy hatalmas mérföldkő volt a számomra, hisz bebizonyítottam magamnak, hogy a lényeg az, hogy nem szabad feladni. – zárta a mondandóját Hamilton.

www.nso.hu