Judo: hatalmas mezőnyt várnak a riói világbajnokságra

judo.jpg

A sportág történetének egyik legnagyobb versenye lesz az idei riói világbajnokság: a szervezők tájékoztatása szerint 129 ország 776 dzsúdósa lép tatamira a csütörtökön rajtoló olimpiai kvalifikációs vb-n.

Az olimpiai kvalifikációs világbajnokságnál már csak egy rangosabb esemény van a dzsúdóban, az pedig maga az olimpia – nem véletlen, hogy hatalmas az érdeklődés a brazíliai vb iránt. A résztvevők nagy része már napokkal a rajt előtt a helyszínre érkezett, hogy megfelelően átálljon a helyi időzónára.

A magyar válogatott tagjai közül Hadfi Dániel és Bor Barna, vagyis a 100 és a +100 kilogramm magyar indulója vasárnap kelt útra – ők ketten ugyanis már a nyitónapon, csütörtökön tatamira lépnek. Válogatottunk nagyobbik része szeptember 11-én kedden kel útra, hogy aztán frankfurti átszálással eljusson Rio de Janeiróba.

A program szerint szeptember 13-án csütörtökön a férfi 100 (Hadfi Dániel) és +100 (Bor Barna), valamint a női 78 és +78 kilogrammos súlycsoportok küzdelmeire kerül sor – az utóbbi két kategóriában nem lesz magyar induló. Szeptember 14-én pénteken a férfi 81 (ifj. Nagysolymosi Sándor) és 90 (Rajcsányi Gergő), valamint a női 63 (Szabó Brigitta) és 70 kilogramm (Mészáros Anett) következik, 15-én szombaton kerül sor a férfi 66 (Ungvári Miklós) és 73 (Braun Ákos), a női 52 (Perge Ilona) és 57 kilósok (Baczkó Bernadett) küzdelmeire, míg a zárónapra, vasárnapra a két legkisebb súlycsoport, a férfi 60 (Burján László) és a női 48 (Csernoviczki Éva) kilogrammos súlykategória, valamint a férfi és női Open verseny marad.
A riói viadalon amúgy az Öreg kontinens képviselteti magát a legtöbb csapattal, 45 küldöttség érkezik Európából, míg Ázsiát 31 ország képviseli majd. A férfiaknál a nyolc súlycsoportban (beleértve a nem olimpiai versenyszámnak számító Open-kategóriát is) összesen 467 dzsudoka lép tatamira, míg a nőknél ugyancsak nyolc kategóriában 307 versenyzőt szólítanak majd a szőnyegre.

A világbajnoki érmeken kívül ezúttal másra is nagy figyelmet fordítanak a résztvevők: minden súlycsoportból a hat-hat legjobb ugyanis közvetlen kvalifikációt szerez a jövő évi olimpiai játékokra, nekik már nem kell törniük magukat a világbajnokság után folytatódó és jövő tavaszig elhúzódó kvalifikációs Világkupa-sorozatban, nyugodtan készülhetnek a nyári játékokra.

Doppingoló azeri sportoló

Agajar Akonzadeh szövetségi kapitány Bakuban bemutatta a riói olimpiai kvalifikációs világbajnokságon résztvevő azerbajdzsáni válogatottat.

Azerbajdzsán színeit Jelcsin Izmajlov (66 kg), Elnur Mammadli (73 kg), Mehman Azizov (81 kg), Elham Mammadov (90 kg), Movlud Miralijev (100 kg), Kifajat Gaszimova (57 kg) és Ramila Juszupova (63 kg) képviseli majd a szeptember 13-án kezdődő brazíliai világbajnokságon.
A csapatból hiányozni fog a 2005-ös kairói világbajnokság 60 kilogrammos bronzérmese, Nijad Sikalizade, akinek versenyzési jogát felfüggesztették, miután a Nemzetközi Antidopping Ügynökség (WADA) ellenőrzésén a vérében tiltólistán szereplő anyagot találtak.

www.mob.hu