Allianz Hungária-rali: jubileumi verseny több mint kétszáz indulóval Pécsen

mecsekrali.jpg

Péntektől vasárnapig rendezik meg Pécs környékén a jubileumi, 40. Mecsek-ralit, hivatalos nevén az Allianz Hungária-ralit, amelyen több mint 200 páros indul.

A viadal budapesti sajtótájékoztatóján kiderült, hogy az első osztállyal együtt ezúttal a másodosztályú bajnokság, illetve a Historic Rallye Kupa aktuális fordulóját is megrendezik.

Szamos Miklós, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöke kiemelte, hogy a Mecsek-rali az első hazai verseny az autós és egyéb technikai sportok történetében, amely 40 évet élt meg, mint ahogy a több mint 200-as indulói létszám is rekord. Harsányi András, az MNASZ rali szakágának vezetője ehhez hozzátette, nemcsak ezek miatt lesz az idei a legek versenye, hanem a várhatóan rendkívül izgalmas versengés miatt is.

A biztonsági előkészületekkel kapcsolatban elhangzott, hogy a rendőrség mellett öt biztonsági szolgálat dolgozik majd a versenyen, így remélhetőleg elkerülhetőek lesznek a komolyabb balesetek. A múlt hétvégi pályabejárás jól sikerült, senki sem lépte túl a megengedett sebességet.

A verseny a pénteki prológgal indul, majd szombaton és vasárnap is hat-hat gyorsasági szakaszt teljesítenek a pilóták. A prológra 17 órától kerül sor a Pécs Plazánál.
    A rali ob élcsportja öt futam után (még három van hátra):
    ———————————————————
1. Turi Tamás, Tóth imre (Skoda Fabia WRC) 104 pont
2. Benik Balázs, Varga István (Ford Focus RS WRC) 95
3. Aschenbrenner György (Mitsubishi Lancer EVO VI.) 54

MTI