Szávay lendületben

szavay1.jpg

Szávay Ágnes ugyan örül a US Openen, az amerikai nyílt bajnokságon aratott fantasztikus sikerének – egyesben negyed-, párosban elődöntős volt -, ezzel együtt továbbra is keményen dolgozik azért, hogy egyre feljebb kerüljön a női teniszezők világranglistáján.

A 18 éves magyar tehetség a napokban ázsiai körútra indul, jövő héten Pekingben kezd, majd Szöulban és Tokióban lép pályára, ezt követően pedig az egymillió dollár összdíjazású svájci tornán tér vissza Európába.

"Bevallom, kicsit féltem az amerikai túrától, hiszen korábban nem ment túlságosan jól a játék kemény borításon. Szerencsére sikerült olyan elemeket is belevinni a stílusomba, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy ilyen jó eredményt érjek el" – mondta Szávay budapesti sajtótájékoztatóján.

A soltvadkerti kiválóság nagy menetelése igazán az áprilisi, római parti Gaz de France tornán kezdődött, hiszen ekkor szabadkártyával döntőt játszhatott, majd jött a zágrábi viadal, ahol nem talált legyőzőre.
    Szávay nyáron Palermóban mutatta meg, hogy számolni kell vele, ugyanis megnyerte élete első WTA-tornáját, majd következett a New Haven-i menetelés: a fináléban – akárcsak később, a New York-i negyeddöntőben – az orosz Szvetlana Kuznyecovával találkozott, az első szettet nyerte, majd hátsérülés miatt fel kellett adni az összecsapást.
    "Nagyon jó formában voltam, úgy gondolom, meg tudtam volna nyerni a mérkőzést, de a hátamban becsípődött egy ideg, és egyszerűen már nem bírtam elviselni a fájdalmat" – emlékezett vissza a döntőben történtekre Szávay.

A US Openen az egyik legnagyobb fegyverténynek az akkori világranglista-hetedik, orosz Nagyja Petrova legyőzése számított: "Fantasztikus érzés volt nyerni egy olyan játékos ellen, aki évek óta biztosan ott van a top tízben. Bár kicsit rosszul esett, hogy Petrova a mérkőzés után azt mondta nekem, hogy ma nagyon szerencsés napom volt, és a bíróval sem fogott kezet."

A magyar versenyző elmondta, egyre inkább úgy érzi, odafigyelnek rá a tenisztársadalomban, ugyanakkor tudja kezelni a helyzetet: "Nagyon jól esett, amikor meghallottam, hogy a svájci Patty Schnyder azt nyilatkozta, a feltörekvő generációból nekem van a legtöbb esélyem arra, hogy ott legyek a legjobbak között. Miután jó eredményeket érek el, egyre több hivatalos médiaeseményen kell részt vennem, ez a WTA-nál ilyenkor kötelező. Nem érzem különösebben, hogy nagy nyomás lenne rajtam emiatt, én csak a saját játékommal törődöm, és továbbra is pontról pontra játszom".

Szávay elárulta: a jövőben valamivel kevesebbszer fog párosban indulni, hiszen – annak ellenére, hogy imádja ezt a stílust – sokat kivesz belőle.
Lányi András, a játékos menedzsere az MTI érdeklődésére azt mondta: a mostani sikerek tekintetében a korábbiaknál egy kicsit magasabbra rakták a mércét, így az év végére a világranglistán a legjobb 16 közé kerülés az elsődleges cél.

Szávay a sajtótájékoztatón Kálnoki Kiss Attilával, a Nemzeti Sport főszerkesztőjével közösen bejelentette, hogy elárverezi az ázsiai túráján használt ütőt, ennek teljes bevételét a Habitat for Humanity – amelynek ő is a tagja – kapja és költi jótékony célra.
Emellett újabb szponzorral is bővült a Szávay-csapat, hiszen a T-Mobile-lal kötött megállapodást a kiváló teniszező: "Köszönöm ezt a támogatást. Az év háromnegyed részét külföldön töltöm, így csak telefonon vagy interneten tudom tartani a kapcsolatot a családommal" – tette hozzá.

MTI