Súlyemelő-vb: Párizs legyőzte Los Angelest

sulyemelo.jpg

Noha a súlyemelő-világbajnokság küzdelmei csak hétfőn kezdődnek, egy győztest már szombaton avattak a pekingi olimpiára kvalifikáló csúcsesemény városában: csiangmaji ülésén az IWF, a nemzetközi sportági szövetség vezérkara Párizsnak ítélte oda a 2011-es vb rendezési jogát Los Angelesszel szemben.

Pedig még Arnold Schwarzenegger is külön videoüzenetben támogatta meg az Angyalok városának pályázatát, ám Kalifornia kormányzója, az egykori súlyemelő, majd bodybuilder kiállása sem segített: az IWF elnöksége 10:8-as szavazati aránnyal a francia főváros javára döntött. Nagyon kevésen múlott, de a szoros vereség is vereség, így aztán a Thaiföld második legnagyobb városába szombaton érkezők bizony az elsietettséget olvashatták le a vb-résztvevők jelentős részének otthont adó Orchid Hotelben számos helyen elhelyezett kortespapírról, amelyen Los Angeles saját kandidálását népszerűsítette, azzal a nem csekély önbizalomról árulkodó mondattal fejezvén be az önreklámot, hogy "Köszönjük IWF!"
   
A voksolás után a "hálaimát" immár csak a Párizs sikeréért tevékenykedők használhatják, ők viszont nagyon is megalapozottan…
   
Mivel a négy év múlva esedékes vb a csiangmajihoz hasonlatosan a nyári ötkarikás játékokra kvalifikál, Amerika helyett a "szomszédban", a La Manche-csatorna túloldalán dőlhet el véglegesen, kik lehetnek ott az erős emberek közül a 2012-es londoni olimpián.

MTI