Nagypályás mini-tenisz

minitenisz1.JPG

Az IDOM pályán rendezett mini-tenisz verseny egy rendhagyó megmérettetés volt, hiszen azok játszhattak itt, akik már vagy kinőtték a mini-tenisz órákat, vagy már tervezik azt kinőni.

15 csapat és közel 60 gyermek indult az idei év Follow Up Kupáján, amelyet az ITF Follow Up, vagyis a „Hogyan tovább” program keretein belül rendeztek meg a szervezők. A verseny célja, hogy azok a gyerekek, akik eddig sokszor csak mini-tenisz pályán mérték össze tudásukat, kipróbálhassák magukat valódi verseny körülmények között, vagyis nagy pályán, rendes tenisz labdával, „rendes teniszbíróval, és kiváló játékvezetőkkel.
Az IDOM Team utánpótlás játékosai ugyanis kellő alázattal vették az akadályokat, a játékvezetést egész álló nap. A feladat fárasztó és igen komoly volt, de ők mindvégig állták a sarat és most először dícséretet kapott a program, hogy végre hozzáértő bírák vezetik a mérkőzéseket.

minitenisz2.JPG

Az IDOM Team festői környezetű pályáján délelőtt 10-től, este 18 óráig ment a játék, amelyen végül mindenki nyert, hiszen az MTSZ és NUSI jóvoltából mindenkinek jutott ajándék.

Az indulók között olyan tehetségek voltak, akiknek neve talán még nem ismert, de ha 3-4 év múlva visszaolvassák ezt az írást, már tudni fogják, kik is voltak ezen a szárnypróbálgató versenyen.

Galgóczy Ákos, Gálfi Dalma, Miklós Balázs vagy Kovács Barbi nevével még sokszor találkozhatunk majd a jövőben, hiszen ők már mini-tenisz koruk ellenére a 12 évesek ranglistáján is szerepelnek.

A program következő állomása a Gyulai és a győri regionális bajnokság lesz, amelyekre novemberben kerül sor.

www.sportlifemedia.com

minitenisz3.JPG

minitenisz4.JPG

minitenisz5.JPG