Kilenc szurkolót állítottak elő Nyíregyházán

rendbontas.jpg

Kilenc szurkolót állítottak elő a rendőrök a Nyíregyháza-Debrecen NB I-es labdarúgó-mérkőzés előtt, alatt és után történt rendbontások miatt – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főkapitányság sajtóügyeletese vasárnap az MTI-vel.

A kilenc előállított hazai és vendégszurkoló közül öt személyt őrizetbe vettek garázdaság és rendzavarás miatt, míg a többiek ellen szabadlábon hagyásuk mellett indult eljárás – mondta Fülöp Gergely.
   
A főhadnagy hozzátette: hivatalos személy elleni erőszak miatt egy debreceni szurkolót jelentettek fel a nyomozó ügyészségen, mert sörösüveggel megdobott egy lovasrendőrt.
   
A szóvivő tájékoztatása szerint a labdarúgó-mérkőzésen a rendőrség külső biztosítási feladatot látott el, mivel a találkozót előzőleg a labdarúgó szövetség nem  minősítette kiemelt kockázatúnak.
   
Ennek ellenére már a meccs előtt és alatt is történtek rendzavarások, a rendőröknek a stadionban is be kellett avatkozniuk, mert a vendégdrukkerek áttörték a szektorukat elválasztó kordont.
   
A mérkőzést követően folytatódott a garázdaság, s végül kilenc embert állítottak elő.
   
Fülöp Gergely megemlítette, hogy a kisebb-nagyobb szurkolói rendbontásokban hat ember szorult egészségügyi ellátásra, valamennyien könnyebb sérüléseket szenvedtek a verekedésekben.

MTI