Peking: Szávay Ágnes legyőzte a döntőben Jankovicot!

szavay1.jpg

A hatodik helyen kiemelt Szávay Ágnes nagy csatában, 2 óra 55 perc alatt, három játszmában legyőzte a második helyen rangsorolt szerb Jelena Jankovicot a 600 ezer dollár összdíjazású pekingi keménypályás női tenisztorna döntőjében.

A 18 esztendős magyar tehetség, aki pályafutása második tornagyőzelmét szerezte meg, a második játszmában meccslabdát hárított. Szávay ezzel várhatóan a legjobb húsz közé kerül a világranglistán.

    Eredmény, döntő:
    —————-   
SZÁVAY ÁGNES (6.)-Jankovic (szerb, 2.) 6:7 (7-9), 7:5, 6:2

A rangsorban harmadik Jankovic magabiztosan nyerte az első gémet, Szávay viszont semmire hozta a sajátját. A folytatásban a szerb teniszező továbbra is kőkeményen játszott, a magyar viszont bizonytalankodott és semmire veszítette az adogatójátékát (1:3). A következő gémben óriási csata alakult ki, Szávay öt bréklabdához jutott és nyolcszor volt egyenlő az állás. Az ötödiket végül sikerült kihasználnia, majd nyerte a saját szerváját és ezzel kezdődhetett minden elölről (3:3). Ezt követően fej-fej mellett haladt a szerb és a magyar teniszező (5:5), majd Szávay ismét bréklabdához jutott, de nem sikerült – egy lecsapást az oldalvonal mellé bombázott – kihasználnia a lehetőségét (5:6). A rövidítésben a magyar valósággal leütötte a pályáról a világranglistán harmadik riválisát, és 5-0-ás előnyhöz jutott. Jankovic azonban nem adta fel, sorra nyerte a pontokat és 5-4-re szépített. Szávay három játszmalabdához jutott, ám mindhármat elpuskázta, s így riválisa került előnybe.
   
A második szettben Jankovic azonnal brékelte a magyar teniszezőt, majd nyerte a saját adogatását és 2:0-ás előnyhöz jutott. Szávay ugyan sok hibával játszott, de fogcsikorgatva küzdött és négy bréklabdát hárítva szépített. Az ötödik játékban ismét botlott a magyar teniszező: Jankovic 5:1-nél meccslabdához jutott, de riválisa egy foghatatlan adogatással hárította azt, majd megkezdte a felzárkózást. A következő gémben a szerb játékos már a mérkőzésért adogathatott, ám a magyar óriási lelkierővel – és kiváló játékkal – brékelte ellenfelét (5:3), majd óriási küzdelemben nyerte a saját szerváját és már csak egy gém választotta el az egyenlítéstől. Jankovic ekkor orvost kért: fejét és a nyakát masszírozták, nyilvánvaló volt, hogy taktikai okokból kellett a segítség. A rövid pihenő után Szávay kiegyenlített, sőt sorozatban öt gémet nyerve, a vezetést is megszerezte (6:5). A következő játékban Szávay három szettlabdához jutott: az elsőt még elrontotta, de a másodikat érvényesítetté és ezzel kiegyenlített.
   
A harmadik, egyben utolsó felvonásban Szávay villámgyorsan 3:0-ás vezetéshez jutott. Jankovic szépített, a magyar azonban tovább növelte előnyét és már csak két játék választotta el pályafutása legnagyobb sikerétől. Bámulatos tenisszel ismét brékelte riválisát (5:1) és ezúttal már ő adogathatott a győzelemért. Az izgalmak azonban tovább folytatódtak: Szávay két meccslabdához jutott, de egyiket sem tudta értékesíteni, így riválisa szépített (5:2). A következő gémben már nem volt kegyelem: két újabb meccslabda és szerb gratulálhatott a boldog magyarnak.
   
Szávaynak ez pályafutása eddigi legnagyobb sikere, hiszen korábban még soha sem nyert ilyen előkelő helyen jegyzett rivális ellen.

MTI