Tizenkét magyar érem a kick-box vb-n

kickbox.jpg

Eldőlt, hogy összesen tizenkét magyar érmese lesz a belgrádi kick-box világbajnokságnak.

A csapattól származó információk szerint light-contact szakágban a 15 magyar indulóból tízen – Debreczeni Dezső, Szántó Sándor, Szabó László, Dancsó Zoltán, Novák Jenő, Pödör Csaba, Krempf Réka, Molnár Mónika, Marton Klára és Kovács Barbara – állhatnak majd fel a dobogóra.
   
Közülük Nováknak valószínűleg be kell érnie bronzzal. A 84 kg-os versenyző ugyanis negyeddöntőjét követően nem emlékezett a pár perccel korábban megnyert mérkőzésére. A két évvel ezelőtti, szegedi vb aranyérmesét kivizsgálásra kórházba szállították, ahonnan két órával később kiengedték, de erősen fájlalta az állkapcsát is, így számára igencsak kérdéses a folytatás.
   
A kiütésre menő, ringben zajló szabályrendszerekben Rácz Dénes (low-kick, 81 kg) is érmes, miután pontozással verte portugál ellenfelét. Ott Éva (thai-kickbox, 52 kg) még csütörtökön jutott be az elődöntőbe.

MTI