Federer-Sampras álommeccs Szöulban

federervssampras.jpg

Óriási érdeklődéssel várt teniszmérkőzés lesz kedden (ma): minden idők talán két legjobb játékosa, a világelső Roger Federer és a 2003-ban visszavonult Pete Sampras bemutatómeccset játszik Szöulban.

"Pete még mindig nagyszerűen teniszezik, remek a szervája, a röptéje és nagyon gyors" – fogalmazott a világelső, aki vasárnap imponáló játékkal verte a sanghaji Mesterek Kupájának döntőjében a spanyol David Ferrert és ezzel negyedszer hódította el a trófeát.
   
A bázeli expressznek elkeresztelt svájci klasszis és a Pistol Pete-nek becézett amerikai tenisz-zseni profi pályafutásuk során csupán egy alkalommal találkozott egymással: 2001-ben, a wimbledoni bajnokság nyolcaddöntőjében ötszettes, drámai csatában nyert Federer, s ezzel riválisa ötéves veretlenségi sorozatát szakította meg az angol nyílt bajnokságon.
   
"Federer könnyed volt, korábbi önmagamra emlékeztetett a pályán. Nem igazán idegeskedett. Nagyszerű sportoló, mindent tud a teniszről" – nyilatkozta a mérkőzés után Sampras és a krónikások szerint – látnoki szavakkal – még hozzátette: "Te leszel az utódom!"
   
A két világklasszis csütörtökön Kuala Lumpurban, majd szombaton Makaón is összecsap egymással, a jegyek pillanatok alatt elkeltek.
   
A 36 esztendős Sampras 14 Grand Slam-győzelmet könyvelhetett el pályafutása során és ezzel vezeti az örökranglistát, tíz esztendővel fiatalabb riválisa pedig már a tizenkettediknél tart.

MTI