Magyar-görög: Rehhagel örül, hogy szerdán nem kötelező nyerniük

ottorehhagel.jpg

Otto Rehhagel, az Európa-bajnok görög labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya örül annak, hogy nem létszükséglet csapata számára a három pont megszerzése a magyarok elleni szerdai Eb-selejtezőn, mivel már kvalifikálták magukat a kontinensviadalra.

A német tréner a Puskás Ferenc Stadionban 20:15-kor kezdődő mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján kijelentette: több játékosnak is szeretne bizonyítási lehetőséget adni.
   
"Szombaton, a Málta elleni találkozón elkezdtük a felkészülést a jövő nyári osztrák-svájci közös rendezésű Európa-bajnokságra" – mondta Rehhagel. "A magyarok elleni összecsapás kiváló lehetőség arra, hogy újabb, az Eb-n számításba vehető futballistát kipróbáljunk. Számunkra a minél jobb felkészülés a legfontosabb, mindent ennek rendelünk alá. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nem akarunk nyerni szerdán."
   
Rehhagel motivált magyar csapatra számít, amelyből Hajnal Tamást emelte ki, mint számára legismertebb játékost.
   
"A magyarok a 3-0-ás moldovai vereség után mindent megtesznek azért, hogy kiköszörüljék ezt a csorbát, motivált ellenfélre és nagy küzdelemre számítok."

MTI

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.