Pénteken került sor az MLSZ-ben arra az egyeztető tárgyalásra, amelyet az FTC Zrt. és a Ferencvárosi Szurkolók Szövetsége vezetői kezdeményeztek a hazai labdarúgó mérkőzések rendje és biztonsága érdekében a 2007-2008-as bajnoki szezon kezdete előtt a szövetség részéről megfogalmazott „zéró toleranciával” kapcsolatban. A felek megállapodtak a további, már konkrétumokon alapuló tárgyalásokban.
A debreceni, az újpesti, a kispesti és a diósgyőri szurkolók képviseletében is megjelentekkel Kisteleki István elnök és dr. Izsó Ignác, a jogi bizottság vezetője tárgyalt, s mindketten kijelentették: nyitottak mindenfajta olyan szurkolói észrevételt illetően, amely egy közös álláspont kidolgozását tenné lehetővé. Ebben reményeik szerint a klubok hívei önmaguk számára tennék kötelezővé a rendteremtés, a nyugodt és biztonságos nézőtéri állapotok érdekében meghozott szabályok betartását.
Kisteleki István kérte, hogy a szurkolók képviselői terjesszék az MLSZ jogi bizottsága elé konkrét észrevételeiket, javaslataikat, s azokat az Izsó Ignác vezette testülettel közösen vitassák meg. A tervek szerint erre már decemberben sor is kerülhet, s január végére megszülethet egy, a magyar labdarúgás érdekeit messzemenően figyelembe vevő, mindenki számára elfogadható szabályozás, amelyet – eredményes egyeztetés esetén – a szövetség elnöksége februári ülésén, tehát a bajnokság tavaszi rajtja előtt szentesíthet.