Dakar 2008: három katonát öltek meg Mauritániában

dakar1.jpg

A január 5-én rajtoló Dakar-rali szervezői a verseny biztonsági kérdéseiről tárgyalnak Mauritániában, miután terroristák három katonát megöltek a nyugat-afrikai országban. Hétfőn fegyveresek négy francia turistát lőttek agyon, egyet pedig súlyosan megsebesítettek.

A Lisszabonból induló mezőny közel tízezer km-es útja során Mauritánián is áthalad.
   
A kialakult veszélyes helyzet miatt Étienne Lavigne, a Dakar versenyigazgatója csütörtök este óta tárgyal a mauritániai illetékesekkel és a francia nagykövetség illetékeseivel arról, arról, hogyan lehet biztonságossá tenni a rali útvonalát.
   
"Nem tartunk semmitől, teljes a bizalmunk a verseny szervezőiben: meg fogják találni a legoptimálisabb megoldást arra, hogy minden a legnagyobb rendben és biztonságban legyen a viadal során" – mondta az MTI-nek a tízedik Dakarjára készülő Szalay Balázs.
   
Az Opel Antarával rajtoló Szalay elmondta, hogy a felszerelések, autók, kamionok már pénteken elindulnak a portugál fővárosba, ő pedig január 2-án indul Lisszabonba.
   
A 30. Dakar-rali során a versenygépek 9273 km-t tesznek meg, ebből 5736 km a gyorsasági szakasz. A rajtceremóniát január 5-én Lisszabonban tartják, majd következik négy marokkói szakasz, kilenc nap Mauritániában (egy szünnappal) és kettő Szenegálban, ahol január 20-án ér véget a verseny.

?TI/AFP/EFe

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.