Janne Ahonen megelőzheti a síugró Négysáncverseny történetének legeredményesebb szereplőjét, a hozzá hasonlóan négyszeres győztes német Jens Weissflogot, amennyiben megnyeri az 56. alkalommal kiírt, két-két németországi és osztrák állomásból álló sorozatot.
A legnagyobb favorit ugyanakkor mégsem az 1999-ben, 2003-ban, 2005-ben és 2006-ban győztes finn világklasszis, hanem a Világkupában remeklő osztrákok. Ahonen ugyanis ebben a szezonban "csak" kétszer állhatott dobogóra Vk-viadalon.
A szakértők szerint a legesélyesebb Thomas Morgenstern, aki a szezon első hat versenyét megnyerte, majd az eddigi utolsó hetediken is harmadik lett. Leginkább honfitársai lehetnek rá veszélyesek, amit az mutat jól, hogy a pontversenyben három osztrák követi Gregor Schlierenzauer, Wolfgang Loitzl és Andreas Kofler személyében.
Az osztrákokon és Ahonenen kívül az idény egyik felfedezettje, a norvég Tom Hilde, illetve a legutóbbi viadalon győztes svájci Andreas Küttel lehet versenyben az összetett sikerért az eddig mutatott forma alapján.
A címvédő norvég Anders Jacobsen idén kiábrándítóan szerepel, egyszer sem került az első három közé, így sikerének megismétlése hatalmas meglepetés lenne.
A sorozat első, oberstdorfi állomása szombaton a selejtezővel kezdődik a versenyre vasárnap kerül sor.
Az 56. Négysáncverseny programja:
december 30., vasárnap: Oberstdorf (Németország)
január 1., kedd: Garmisch-Partenkirchen (Németország)
január 4., péntek: Innsbruck (Ausztria)
január 6., vasárnap: Bischofshofen (Ausztria)
MTI