Mint az ismeretes, a Magyar Labdarúgó Szövetség két meghatározóan fontos szakmai tisztség betöltésére keresi ezekben a napokban a legmegfelelőbb embert: a szövetségi kapitány és a futballfejlesztési igazgató posztjára.
Ez ügyben Kisteleki István, az MLSZ elnöke az alábbi tájékoztatást adta honlapunknak:
1. A szövetségi kapitány személyéről folyamatosan zajlanak a tárgyalások, erre a posztra az MLSZ konkrét ajánlatot még senkinek nem tett.
2. Futballfejlesztési igazgatóként eddig ketten jöttek szóba. Amikor Bölöni Lászlót megkerestem, akkor ő egy más jellegű szerepvállalást tartott volna a maga számára elfogadhatónak, de jeleztem, hogy szövetségi kapitányként nem számítunk rá. Miután újabb egyeztetésre nem tudtunk sort keríteni, a vele való tárgyalásokat lezártnak tekintem.
3. Tornyi Barnabással kétszer tárgyaltunk, vázoltuk az elképzeléseinket, s ezek után egyértelműen közöltem, hogy az általam változatlanul nagyra becsült szakember munkájára nem tartunk igényt. Vagyis leszögezhetem, hogy a futballfejlesztési igazgatói poszt betöltésével kapcsolatban nincsenek függőben maradt megbeszéléseink, a megfelelő szakember keresése folytatódik.