Dakar 2008 – Ujhelyi: káosz és döbbenet

dakar1.jpg

Káoszról és döbbenetről számolt be az MTI-nek a helyszínen tartózkodó Ujhelyi István, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára, aki pénteken, Lisszabonban, a biztonsági okok miatt törölt Dakar-rali rajtján tárgyalt a francia szervezőkkel (ASO) a 2010-es tervezett budapesti rajt ügyében.

"Érdekes volt, mert amikor a rendezők kora délután bejelentették, hogy az idei viadal elmaradt, azonnal kérték tőlünk, hogy tárgyaljunk. Ott volt velem Szalay Balázs is, aki nem csak versenyzőként volt jelen, hanem mint az ASO kelet-európai képviselője. Március végéig van határidőnk arra, hogy következmények nélkül kilépjünk az előszerződésből vagy pedig véglegesítsük a megállapodást. Utóbbi esetben 2010-ben Budapestről indulna a Dakar-rali. A lehetőség az ország számára óriási, de a veszélyeket is fel kell mérni. A szervezőknek találniuk kell olyan afrikai útvonalakat, amelyek biztonságosak" – mondta Ujhelyi, aki egy szakértői csapattal tartózkodik a portugál fővárosban, ahol kielemzik a rajtkörülményeket.
   
Hozzátette: számára az volt a legrettenetesebb, hogy kemény sportemberek roppantak össze.
   
"Kérem a szponzorokat, tartsanak ki a magyar csapatok mellett! A szervezők mostani döntése nem a Dakar-raliról, nem a sportról szól, hanem a globális terrorizmusról. Amennyiben elnyerjük a 2010-es rajt rendezési jogát, akkor számunkra a résztvevők és a vendégek biztonsága lesz a legfontosabb. Ezt egyébként már a mostani találkozónkon is jeleztem."

MTI